Nemzetközi gazdaság

Míg a világ nagy részén az inflációval, Japánban a deflációval küzdenek

A japán fogyasztói árak éves szinten 0,4 százalékkal csökkentek augusztusban az egy hónappal korábbi 0,3-es mérséklődés után – közölte a japán belügyi és kommunikációs minisztérium.

Ezzel már a tizenegyedik hónapja regisztrálnak csökkenést, részben azért, mert a járvány visszavetette a fogyasztást.

Ugyanakkor az alapvető fogyasztói árak augusztusban tizenhárom hónap után végre nem mérséklődtek, hanem változatlanok voltak az előző év azonos időszakához képest. Ez a mutató viszont nem tartalmazza a friss élelmiszerek árait, amelyek 1,1 százalékkal, az elmúlt négy hónapban a legnagyobb mértékben estek vissza, de magában foglalja a jelentősen emelkedő energiaköltségeket, valamint a tavalyihoz képest 46,6 százalékkal megugró szállásköltségeket, mely utóbbit a kormányzati turisztikai kampány pörgetett fel ennyire. Ellentétes hatással volt viszont, hogy a mobiltelefon-tarifák rekordmértékben, 44,8 százalékkal zuhantak egy év alatt, amelyek a statisztikai módszertan változása miatt nemrégiben nagyobb súlyt kaptak az indexben. Ezzel kapcsolatban Haruhiko Kuroda jegybankelnök rögtön ki is emelte, hogy

enélkül pozitív tartományba került volna az alapvető fogyasztói árak indexe.

Fotó: AFP

Így viszont az is nagy szó, hogy – a piaci várakozásoknak megfelelően – e mutató nulla százalékra emelkedett, megerősítve a jegybank gazdaságélénkítő erőfeszítéseit, amelyek

az inflációt az elérhetetlennek látszó 2 százalékos cél felé tolnák.

Némileg reménytelenül, mert a lakosság rohamos elöregedése miatt folyamatosan csökken a belföldi kereslet mind az áruk, mind a szolgáltatások iránt, a fogyasztás gyengesége pedig akadályozza, hogy a vállalatok áthárítsák a magasabb költségeket a háztartásokra. Ezt a véleményt osztja Jaszunari Ueno, a Mizuho Securities vezető közgazdásza is, aki szintén úgy látja, hogy a kétszázalékos jegybanki inflációs cél hosszú távon is elérhetetlen. Elég, ha az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó indexre tekintünk, amely hasonló az Egyesült Államokban használt magárindexhez: ez augusztusban 0,5 százalékkal csökkent éves alapon, és ezzel az ötödik hónapja folyamatos a defláció.

Mindebből az következik, hogy

a jegybank a jövőben is ragaszkodni fog a hatalmas monetáris élénkítéshez, annak ellenére, hogy egyre komolyabbak az aggodalmak, hogy a tartósan alacsony kamatok mellékhatásaként jelentősen csökken a bankok nyeresége.

Átmenetileg lehet némi inflációt növelő hatása, hogy az utóbbi hetekben sokat javult a járványhelyzet, így az ország nagy részén szeptember végén megszüntethetik a delta-variáns terjedése miatt korábban elrendelt szükségállapotot.

defláció infláció Japán BoJ jegybank fogyasztói árak
Kapcsolódó cikkek