Nemzetközi gazdaság

Új csillag emelkedik: Spanyolország

Nehéz lenne olyan gazdaságot találni, amelyet jobban megtépázott tavaly a pandémia, mint a spanyolt. Az ibériai ország azonban az idei nyárra magához tért, és évekig felülmúlhatja az euróövezet gazdasági teljesítményét.

Nagyot fordult Madrid körül a világ tavaly nyár óta, amikor senki sem jósolt sok jót a spanyol gazdaságnak. A tavalyi második negyedévében majdnem 18 százalékkal zuhant a belföldi össztermék, hiszen a világjárvány különösen sokat ártott a virágzó idegenforgalmú és erősen a szolgáltatásokra építő európai országoknak – másképpen, a Franciaországgal kiegészített Dél-Európának.

Fotó: AFP

Spanyolország visszaesése nagyobb volt, mint az olasz, a görög, a horvát vagy a francia, és múlt évi gazdasági teljesítménye végül 4,4 százalékponttal múlta alá az eurózóna átlagát.

Nem véletlen, hogy a viharvert mediterrán gazdaságoknak, köztük a spanyoloknak, ígérte a legnagyobb segítséget tavaly nyáron a kilábalási csomagját elfogadó Ez a program még nem jött lendületbe. Az év első felében a spanyol még mélyen a pandémia előtti szinten maradt, de a harmadik negyedévben szépen tovább javult a gazdaság, olyannyira, hogy Yvan Mamalet, a Société Générale szenior euróközgazdásza szerint 2021 és 2025 között évente egy százalékpont körüli mértékben túlteljesítheti az euróövezet növekedését. 

Az optimizmust osztja a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (OECD) is.

Az előbbi 6,8 százalékos idei növekedést jósolt kedden közzétett kitekintőjében a rekord 10,8-es tavalyi visszaesés után, ami az OECD-n belül a negyedik legmagasabb ütem lenne.

A spanyol jegybank 6,2-ről 6,3 százalékra emelte a maga előrejelzését szerdán, és úgy becsülte, a július–szeptemberi időszakban negyedéves alapon 2,7 százalékkal nőhetett a GDP az április–júniusi 2,8 után. Nadia Calviño gazdasági miniszter ugyanakkor megerősítette a kormány 6,5 százalékos növekedési jóslatát 2021-re és a hét százalékot 2022-re, azt jósolva, hogy idén év végére elérhetik a pandémia előtti szintet.

Mamalet jegyzetében számos tényezőt sorolt fel, amelyek alapján érdemes optimistának lenni a spanyol gazdaságot illetően. A turizmusban, amely 2018-ban a GDP 8,5 százalékát adta, bőven van tér a javulásra, hiszen az aktivitás egyötödével elmarad a járvány előttitől.

Nehéz még felmérni, mekkora tartós kár érhette az idegenforgalom körüli vállalkozásokat, de jót sejtet, hogy Madrid nagyon ráhajtott az oltási kampányra, és így Spanyolország ma az egyik legátoltottabb ország a világon. Hamarosan mozgásba lendül az EU kilábalási alapjából járó majdnem 70 milliárd euró, még 16 milliárd más uniós alapokból, és Madrid a rendelkezésre álló 85 milliárdnyi brüsszeli zömét is fel kívánja használni. Várhatóan hamar megmozdulnak a tartalékok a belföldi keresletben is, hisz a spanyol háztartások a GDP 5 százalékának megfelelő többletmegtakarítást halmoztak fel a járvány alatt – vetítette előre a közgazdász.

A spanyol turizmus helyzetét a járvány mellett a nyáron erdőtüzek nehezítették, az elmúlt napokban pedig vulkánkitörés tépázta.

GDP turizmus idegenforgalom Spanyolország Kilábalási alap Société Générale
Kapcsolódó cikkek