Noha korábban mindenképpen számításba vette volna Nagy-Britanniát is kapacitásai bővítése kapcsán az Intel, a Brexit után inkább az Európai Unióban terjeszkedne a csipgyártó – mondta Pat Gelsinger, a cég vezérigazgatója a BBC-nek csütörtökön.

Fotó: JOHN MACDOUGALL / AFP

Az Intel a következő 10 év során 95 milliárd dollárt költene európai gyárak létesítésére és fejlesztésére valamint amerikai termelésének fokozására és mint azt Gelsinger elmondta, Nagy-Britannia már nem szerepel a lehetséges célpontot között, különösen, hogy nagyjából 70 ajánlat érkezett 10 különböző európai országból gyárak létesítésére.

A csipek egyre több termék fontos alkotói az autóktól a háztartási gépekig és a jelenlegi kapacitások látványosan nem bírják el a rendkívüli keresletet, így nem meglepő, hogy az Intel versenytársai is újabb beruházásokat terveznek a várakozások szerint a következő hét évben a jelenlegi érték több mint duplájára, 800 milliárd dollárra bővülő piacon.

A világ vezető csipgyártója, a tajvani TSMC a következő három évben 100 milliárd dollárt költene kapacitásainak növelésére, míg a Samsung 205 milliárd dollárt tervez befektetni. Mivel a félvezetők gyártása még mindig jóval olcsóbb Ázsiában, Gelsinger elmondta, hogy európai és amerikai terveikhez szeretnének állami támogatásokat is szerezni.

Ugyanakkor a vezérigazgató arról is beszélt, hogy elkötelezettek egy kiegyensúlyozottabb ellátási lánc kialakításában, mely segítheti a távoli világrészektől vló függőségek enyhítését. Noha a cég továbbra is élni fog a külsős gyártók segítségével, igyekszik minél több folyamatot és minél nagyobb gyártási kapacitást visszaszerezni házon belülre.

Gelsinger ugyan elismerte, hogy komoly versennyel néz szembe vállalata, de bízik benne, hogy sikerül visszaszereznie a vezető szerepet a szektorban.