A megnövekedett kereslet, a koronavírus-gócok miatti gyárbezárások, a kikötőkben rakodásra váró rekord számú konténerszállító hajó és a kamionsofőr-hiány miatt az ellátási láncok központi szerepet kapnak a most kezdődött vállalati gyorsjelentési szezonban. 

Fotó: Robyn Beck / AFP

Az ellátási lánc kész katasztrófa, és őszintén szólva még arra is van esély, hogy a rendszer összeomlik az ünnepek alatt

– figyelmeztetett Scott Mushkin, az R5 Capital amerikai pénzügyi tanácsadó cég elemzője. Az összeomlás talán elkerülhető, arra viszont már senki sem számít, hogy a válság hamarosan megoldódik, éppen ellenkezőleg: az amerikai Duke Egyetem és a richmondi és atlantai Federal Reserve közös felmérése szerint a vállalatvezetők úgy vélik, hogy a kihívások még a jövő év jelentős részében is megmaradnak, akár a második félévre is áthúzódhatnak. A CNN beszámolója szerint csupán a megkérdezett pénzügyi igazgatók tíz százalék hiszi, hogy a nehézségek még az év végéig megoldódnak. Az elektronikai és autóipart sújtó globális csiphiány pedig még ennél is tovább, akár két-három évig eltarthat, nyilatkozta a CNBC-nek Csia Sai-csien, az egyik legnagyobb kínai televízió és háztartási elektronikai eszközöket gyártó cégének elnöke.

Fotó: STRINGER / AFP

Az ellátási láncok zavarai a világ minden részét érintik, és mindenhol másképpen igyekeznek megbirkózni vele. Az Egyesült Államokban követni próbálják Kína példáját, és folyamatosan, a hét minden napján 24 órában üzemeltetni az ország konténerforgalmának 40 százalékát bonyolító Los Angeles-i és Long Beach-i kikötőket; erről Joe Biden elnök szerdán megállapodott az üzemeltetőkkel, a szakszervezetekkel, logisztikai cégekkel és kiskereskedelmi láncokkal. Kétséges azonban, hogy ez a lépés mennyire lesz hatékony a lemaradások behozásában.

Ártani nem árt, amit az elnök csinál, de megoldani nem fogja a problémát

– mondta a Reutersnek ezzel kapcsolatban Steven Ricchiuto, a Mizuho Securities amerikai gazdasággal foglalkozó vezető elemzője. Jim Hoffa, a fuvarozók egyik meghatározó szakszervezetének (International Brotherhood of Teamsters – IBT) elnöke szerint pedig az egyik legnagyobb probléma, hogy a sofőrök nem keresnek eleget a megélhetéshez, ráadásul a várakozással töltött órákért nem is fizetik őket, ezért nem vonzó ez a szakma. A Moody's Analytics becslése szerint egyébként a kikötő folyamatos üzemelése tíz százalékkal növeli meg a konténerforgalmat, így nem hoz gyökeres változást, de a helyes irányba tett lépés.

Fotó: Rasid Aslim / AFP

A globális ellátási lánc szakértők szerint már a koronavírus-járvány előtt is recsegett-ropogott, az egészségügyi válsághelyzet csak feltárta a nehézségeket. Az Egyesült Államokban emellett az infrastruktúra is elavult, a Világbank és az IHS Markit rangsora szerint például a két nagy nyugati parti kikötő hatékonyságban messze elmarad a kínaiak mögött. Kínában a kikötők általában folyamatosan működnek, a munka jelentős részét automatizálták, és ritka a munkalassítás – idézte a Reuters Jon Monroe iparági szakértőt. A megnövelt munkaidő hetente csupán 3500-zal több konténer mozgatását jelenti, ami elenyésző a 120 ezres heti forgalomhoz képest. A Los Angeles-i és Long Beach-i kikötőben pénteken 62 teherhajó várt félmillió konténer kirakodására, és újabb 25 konténerszállító érkezésére számítottak a hétvégén. Ezek a hajók mind alkatrészeket és alapanyagokat szállítanak az amerikai feldolgozóipar számára, valamint szezonális termékeket a november végén induló ünnepi szezonra.