A vállalati központját a texasi Austinba költözteti a Tesla, közölte a részvényesek gyűlésén csütörtökön – írja a CNN. A jelenleg a kaliforniai Palo Altóban lévő vállalati központ Musk szerint azért kell, hogy költözzön, mert a növekedésnek vannak határai az államban, különösen a magas lakhatási költségek és a  hosszú ingázás nehezítheti a bővülést.

Fotó: DAVID MCNEW / AFP

A milliárdos maga is Texasba költözött decemberben, ahol valóban jóval olcsóbb lakáshoz jutni. A Realtor.com adatai szerint 

míg Palo Altóban 3,3 millió dollár a házak mediánértéke, addig Austinban ez csupán 588 ezer dollár. 

Musk szerint ez azonban semmiképp sem jelenti azt, hogy elhagyják Kaliforniát, ahol további bővülést is terveznek, így az államban és Nevadában található gyárakban szeretnék a termelést 50 százalékkal növelni.

Ugyanakkor nem a Tesla az egyetlen technológiai cég, mely Kaliforniából máshova költözteti a székhelyét és gyakran Austin az új célpont, mint például az Oracle tavaly decemberi költözése során is. Szakértők szerint az alacsonyabb lakhatási és megélhetési költségek és adók következtében a vállalatok sokat spórolhatnak munkaerő-költségeiken. Ráadásul Texas fővárosa már a hatvanas években a Texas Instruments és az IBM révén technológiai központ volt.

De Austinban indította el számítógép gyártó vállalatát Michael Dell is 1984-ben. A város ad otthont az egyik legfontosabb technológiai és művészeti seregszemlének az országban, az SXSW-nek is. A járvány alatt folyamatosan nőtt a technológiai munkahelyek száma a városban, így az ideális helyszín lehet a Tesla új főhadiszállásának.