Az Inrix közlekedéselemző cég évről évre összeállította, melyek a világ közlekedési szempontból legzsúfoltabb városait, azaz hol kerülhetünk legnagyobb eséllyel dugóba – írta meg a Bloomberg.

A jelentés 50 ország több mint ezer városát vizsgálja, azonban csak olyan országokkal foglalkozik, ahol az Inrix rendelkezik adatlefedettséggel, így többek között Kairó, Lahore vagy Lagos nem került fel a listára.

Fotó: PAUL CAMPBELL

A vizsgált szempontok szerinti a legrosszabb közlekedéssel London rendelkezik, az Egyesült Királyság fővárosában kerülhetünk a legnagyobb eséllyel dugóba, egy év alatt akár 148 órát is eltölthetünk így. A nem túl előkelő listán Párizs, Brüsszel, Moszkva és New York követi Londont.

A brit főváros egy évvel korábban a 16. helyen végzett. Tavaly Bogota volt a listavezető Bukarest és New York előtt. A kolumbiai metropolisz idén nyolcadik lett. A rangsor legvégére, az ezredik helyre az Egyesült Államokban található Rockford került, ahol lényegében nulla az esélye annak, hogy dugóba keveredjen az ember.

A magyarországi városok közül Budapest áll legelőrébb a listán, a 2020-as 30. helyet idén egy 15. pozícióra cserélte.

Fővárosunkban éves szinten 92 órát töltenek dugóban az emberek. A listán szereplő további magyar városok közül Szombathely 258., Nyíregyháza 306., Szeged 322., Pécs 323., Miskolc 393., Kecskemét 510., Győr 536. helyen zárt.

A régió fővárosai közül Bécs 151., Pozsony 74., Bukarest 11., Prága 82. helyezést ért el.