A gyárak termelésének növekedése, amelyet az ellátási láncok fennakadásainak enyhülése is segített, öt hónapos csúcsra emelte a német feldolgozóipar aktivitását januárban 

– derült ki IHS Markit felméréséből. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 60,5-re emelkedett a decemberi 57,4-ről.

A szolgáltatási szektorban a decemberi csökkenés után a tevékenység két hónapos csúcsra, 52,2-re nőtt, szemben a csökkenést jelző piaci várakozással, rámutatva a fogyasztók és az üzleti élet pozitív hangulatára az omikron-variáns terjedése ellenére is.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ennek eredményeképpen az összetett BMI, amely a német gazdaság több mint kétharmadát feldolgozó- és szolgáltatóágazatot követi nyomon, az előző havi 49,9-ről 54,3-re, négyhavi csúcsra emelkedett.

A német feldolgozóipar 2022-ben várhatóan komoly lendületet vesz, ahogy az ellátási zavarok enyhülnek, de már most ilyen ütemű növekedést látni örvendetes fejlemény 

– mondta Phil Smith, az IHS Markit gazdasági igazgatóhelyettese. Összességében az adatok pozitív évkezdetet jeleznek, és valamelyest eloszlatják az első negyedévben a német gazdaságra gyakorolt omikron-hatástól való félelmeket. A növekvő költségek azonban továbbra is aggasztják a vállalkozásokat. A felmérés adatai azt mutatják, hogy a ráfordítási árak továbbra is meredeken emelkednek – tette hozzá.

Érdekes ugyanakkor, hogy a francia vállalkozások növekedése januárban az előrejelzésnél nagyobb mértékben csökkent decemberhez képest, mivel a vírus és az hatása visszafogta a lendületet. A Franciaország meghatározó szolgáltatási szektorára vonatkozó BMI januárban 53,1 pontra csökkent a decemberi 57-ről, és bőven elmaradt az 55,3-re vonatkozó januári becsléstől, de még így is bőven az 50-es küszöbérték felett áll, ami a tevékenység bővülését jelzi.

A francia feldolgozóipar januári BMI-értéke 55,6 pontról 55,5-re csökkent, ami az előrejelzésekkel összhangban volt. A januári összetett BMI, amely a szolgáltató- és a feldolgozóipart is magában foglalja, a decemberi 55,8 pontról 52,7-re esett – ami jócskán elmaradt az 54,5-es előrejelzéstől.

A gyártók javították a hangulatot az euróövezetben

Bár csökkent az euróövezeti BMI, még így is bőven 50 fölött maradt, mivel enyhültek az ellátási problémák.