Megirigyelte versenytársai sikerét a pénztármentes üzletek területén az Aldi, így próbajelleggel a londoni Greenwichben megnyitja első hasonló üzletét – írja a BBC. A kassza nélkül üzemelő boltokat az Amazon kezdte elsőként alkalmazni, amikor 2018-ban Seattle-ben elérhetővé vált az első ilyen létesítmény, de Nagy-Britanniában már a Tesco és a Sainsbury’s is kísérletezik a megoldással.

A boltban történő vásárláshoz le kell tölteni az Aldi Shop&Go alkalmazását, ami automatikusan levonja a megvásárolt termékek árát a számlánkról, amikor elhagyjuk az üzletet. A szupermarketben alkoholt is vehetnek azok, akiket az arc életkorát becslő szoftver 25 évesnél idősebbnek lát. Akik ezt a lehetőséget nem tudják vagy akarják használni, az üzlet dolgozóitól kérhetnek segítséget.

Fotó: Aldi

Hasonlóan a versenytársaihoz, az Aldinál is kamerák és szenzorok követik a vásárlókat, 

és azt, hogy mit kívánnak venni. A cég brit és ír leányvállalatának vezérigazgatója elmondta, kíváncsian várják az ügyfelek reakcióját a legfrissebb újítás kapcsán. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a bolt menedzsere is, aki arra is ígéretet tett, hogy a dolgozók igyekeznek elérhetők lenni és segítséget nyújtani a vásárlóknak a zavartalan átmenet érdekében, melyet az alkalmazottak segítségével már teszteltek.

Az Aldi az ötödik legnagyobb szupermarkethálózat az országban, 950 üzletében 38 ezren dolgoznak. 

Az első kasszamentes üzletet az Amazon nyitotta Seattle-ben, míg tavaly a Sainsbury’s kísérlete során a vásárlók az okostelefonjuk segítségével szkennelhetik le az árucikkeket, és ugyancsak a telefon segítségével fizethetnek, szintén kihagyva a pénztárat a vállalat egyik üzletében. A Tesco egyik londoni egységében a Tesco.com alkalmazás letöltői sétálhatnak ki a kassza elkerülésével az üzletből.

Kiskereskedelmi szakértők szerint ez lehet az iparág jövője, ugyanakkor érdekes fejlemény, hogy egy Aldihoz hasonló diszkontáruház is elérhetővé tette a megoldást, hiszen ezen üzletek tartózkodnak a költséges megoldásoktól. A pénztár nélküli üzletek esetében azonban valószínűleg végső soron a boltok sokat spórolnak a munkaerőn.