Vasárnap bejelentették a G7 csoport vezetői, hogy 600 milliárd dollár (229 billió forint) forrást fordítanak majd a fejlődő országok infrastruktúra-fejlesztésére, hogy ellensúlyt képezzenek a térségben Kína Egy övezet, egy út kezdeményezésének – számolt be róla a Reuters.

Joe Biden amerikai elnök és a többi G7-es vezető az idei éves összejövetelükön bejelentették, hogy újraindítják a „Partnerség a globális infrastruktúráért és befektetésekért” elnevezésű programot. A program költségvetése körülbelül 600 millió dollár (229 billió forint) lesz, amit a magán és állami szektorból egyaránt finanszíroznak majd.

Biden tájékoztatása szerint az Egyesült Államok 200 milliárd dollár (76 billió forint) segélyt, kormányzati pénzt és magánbefektetést mozgósít öt év alatt, hogy támogassa az alacsony és közepes jövedelmű országokban a klímaváltozás elleni küzdelmet, valamint az egészségügy, a nemek közötti egyenlőség és a digitális infrastruktúra javítását célzó projekteket. Az elnök szerint további több százmilliárd dolláros segítséget nyújthatnak a projekt keretein különböző nemzetközi fejlesztési bankok és pénzintézetek vagy független vagyonalapok is.

SCHOLZ, Olaf
Fotó: Christian Bruna / MTI/EPA

Ugyanebben az időszakban Európa 300 milliárd eurót (120 ezer milliárd forint) költene arra, hogy egy fenntartható alternatívát nyújtson Kína Egy övezet, egy út kezdeményezése helyett, amit még Hszi Csin-Ping kínai elnök jelentett be 2013-ban – nyilatkozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A kínai kezdeményezés több mint 100 országot érint, ahol fejlesztési programok segítségével akarják megalkotni az Európából Ázsiába tartó Selyemút modern változatát.

Biden kiemelt több kulcsfontosságú projektet is, többek között egy 2 milliárd dolláros (760 milliárd forint) napenergia-fejlesztési projektet Angolában, amelyet a Kereskedelmi Minisztérium, az amerikai Export-Import Bank és az AfricaGlobal amerikai vállalat és a Sun Africa programfejlesztő cég támogat.

A Fehér Ház a G7 tagokkal és az Európai Unióval közösen bejelentette továbbá, hogy 3,3 millió dolláros (1,26 milliárd forint) technikai hozzájárulást fognak nyújtani a szenegáli  Institut Pasteur de Dakarnak, amelynek köszönhetően ipari mértékű vakcinagyártó egységet hozhatnak létre az országban, ahol COVID-19 és más betegségekre alkalmas vakcinákat gyárthatnak majd.

Kitart a szankciók mellett a G7, ezek az új büntetőintézkedések

Az orosz hadiipar működtetéséhez elengedhetetlen technológiák importjának korlátozásáról és az orosz döntéshozók elleni szankciókról állapodtak meg a világ vezető gazdasági hatalmainak vezetői németországi találkozójukon.