A Qualcomm újabb kísérletet tesz arra, hogy megvesse a lábát a szerverprocesszorok piacán – írja a Bloomberg az ügyet jól ismerő és nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva. A gyártás beindításához a vállalat tavaly felvásárolta a Nuvia csipgyártó startupot. A források szerint az Amazon érdeklődik a termékek iránt, és a két cég tárgyalásokat folytat az együttműködésről.

Qualcomm
Fotó: Josep Lago / AFP

Az 1985-ben alapított Qualcomm elsősorban okostelefonokhoz gyárt csipeket, legismertebb terméke a Snapdragon processzor. Ha betörne a szervercsipek piacára, akkor nem függene az okostelefonoktól, és jóval nagyobb nyereségre tehetne szert. 

A telefonba szánt alkatrészei néhány tíz dollárba kerülnek, viszont a legjobb minőségű szerverprocesszorok ára több mint tízezer dollár csipenként.

Az Amazon, a Google és a Microsoft tavaly összesen 73,9 milliárd dollárt költött felhőalapú számítástechnikai infrastruktúrákra, amelyekkel a big tech cégek az adatokat a világ minden tájára eljuttatják. Ez 8,8 százalékos növekedés 2020-hoz képest, és csak az adatközpontok processzorai évente 28 milliárd dollárt termelnek. A nagy kiterjedésű felhőalapú adatközpontok tulajdonosai már régóta az Intel csipjeit használják szervereikben. 

Viszont az energiaárak növekedése miatt az energiafogyasztás egyre fontosabb kérdéssé vált, és a tech cégek hatékonyabb alkatrészeket akarnak.

Az Amazon ezt az igényt részben úgy elégítette ki, hogy saját csipeket gyárt Graviton néven. Az online kiskereskedelmi piacot uraló vállalat azonban továbbra is használja az Intel, az AMD és az Nvidia megoldásait, így a Qualcomm lehetőséget lát a szegmensben.

 

A vállalat legutóbb 2017-ben tett ilyen kísérletet, amikor Qualcomm Centriq 2400 néven mutatta be termékét, és a Microsoft komolyan érdeklődött iránta. Azonban kevesebb mint egy évvel később a vállalat vezetése leállította a projektet, és a szervercsip fejlesztését felügyelő Anand Chandrasekher elhagyta a céget.

Az Intel számára a Qualcomm belépése a piacra még erősebb versenyt hozna az egykor általa uralt szegmensben. A vállalat igyekezett megerősíteni technológiáját és gyártását, miután piaci részesedést vesztett riválisaival (AMD, Nvidia, Amazon) szemben.

A Tajvan körül kialakult geopolitikai feszültséget az egész iparág aggódva figyelte.