Kína legnagyobb csipgyártója, a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC) a második negyedévben több mint 514 millió dolláros nettó nyereséget ért el, ami felülmúlta az előzetes várakozásokat – írja a Bloomberg a távol-keleti vállalat közleményére hivatkozva. A cég bevétele 1,9 milliárd dollár volt.

A félvezetők kritikus fontosságú alkatrészek, hiszen az okostelefonoktól kezdve az orvosi eszközökön át az autókig és a vadászgépekig mindenhez szükségesek. 

Kína adja a félvezetők iránti globális kereslet 60 százalékát, amit nagyrészt importálnia kell.

Korábban Hszi Csin-ping kínai elnök a legnagyobb veszélynek nevezte a külföldi technológiától való függést, a távol-keleti ország tetemes beruházásokat fordít az ágazatba, hogy növelje önellátását. Ebben vezető szerepet játszik a részben állami kézben lévő SMIC, amely globálisan az ötödik legnagyobb csipgyártónak számít.

Smic,Logo,On,The,Document,And,Hand,In,Glove,Placing
Fotó: Shutterstock

A sanghaji székhelyű félvezetőgyártónak idén sikerült 7 nanométeresre fejlesztenie gyártási technológiáját, bár iparági szakértők egy része kételkedik abban, hogy ez ugyanazokon a szabványokon alapul, amelyeket a jóval nagyobb és fejlettebb tajvani riválisok használnak.

A Trump-kormányzat körülbelül két évvel ezelőtt nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva feketelistára tette az SMIC-t, a vállalat kínai hadsereggel való kapcsolataira hivatkozva, amit a cég következetesen tagadott. Az SMIC például nem fér hozzá a holland ASML extrém ultraibolya litográfiai rendszereihez, amelyek a legfejlettebb csipek előállításához szükségesek. Ezzel párhuzamosan Washington igyekszik felpörgetni az amerikai félvezetőgyártást is.

Az SMIC árfolyama
 

Alapvetően továbbra sem világos, hogy az elektronikai, memória- és akár autóipari csipek iránti romló kereslet milyen hatással lesz az SMIC üzletmenetére. A befektetők egyre jobban aggódnak, hogy a ciklikus iparág egy hosszabb visszaesés felé tart, miután az évek óta uralkodó hiány tetemes kapacitásberuházásokhoz vezetett.

Az iparágat most Kínában egy sor korrupciós vizsgálat is sújtja, mivel az ázsiai ország irányítói nem elégedettek az eddigi eredményekkel, és emiatt kezdik felelősségre vonni a szegmens vezetőit. Az egyre szélesedő nyomozások kimenetele és a helyi szereplőkre gyakorolt hatásuk még nem világos.

Arról portálunk beszámolt, hogy a tajvani TSMC, a világ vezető csipgyártója az előző hónapban csaknem 187 milliárd tajvani dollár bevételre tett szert, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2021 júliusához képest.