A ZEW kutatóintézet kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint augusztusban mínusz 54,9 pontra esett vissza az eurózóna gazdasági hangulatindexe a júliusi mínusz 51,1 pontról, de még így is jobb lett az elemzők által várt mínusz 57 pontnál. Németországban stagnálást vártak, ehhez képest mínusz 55,3 pontot mértek az előző havi mínusz 53,8 pont után. Egyre nő ugyanis az aggodalom, hogy a megélhetési költségek emelkedése miatt visszaesik a magánfogyasztás, miközben Európa legnagyobb gazdasága már így is a szélén áll. A gazdaság a második negyedévben stagnált az ukrajnai háború, az emelkedő energiaárak, a világjárvány és az ellátási zavarok miatt, az 8,5 százalékos szinten mozog.

ZEW
Fotó: Shutterstock


„A továbbra is magas inflációs ráta, valamint a fűtés és az energia várható többletköltségei a magánfogyasztási szektorra vonatkozó profitvárakozások csökkenéséhez vezetnek” – értékelt közleményében Michael Schroeder, a ZEW kutatója. „Ezzel szemben a pénzügyi szektorra vonatkozó várakozások javulnak a rövid távú kamatlábak feltételezett további emelkedése miatt” – tette hozzá.
Romlott a jelenlegi helyzet megítélése is Németországban: mínusz 47,6 pontra esett a júliusi mínusz 45,8 pontról, a piacok rosszabb adatot, mínusz 48 pontot vártak.

Néhány vezető német vállalat azonban bizakodó. A tehergépkocsi-gyártó Daimler Truck a múlt héten azt közölte, hogy magasan tartja az árakat, még akkor is, ha bizonyos költségek csökkenni kezdenek, hogy kompenzálja a tavaly óta alacsonyabb árréseket. Martin Daum vezérigazgató arra számít, hogy a recessziós félelmek ellenére a kereslet 2023-ig erős marad, és meghaladja a kínálatot.