A Ryanair többé nem fogja a legalacsonyabb árakon kínálni a repülőjegyeket az emelkedő üzemanyagárak miatt – jelentette be a BBC-nek adott interjúban a légitársaság első embere.

Michael O’Leary vezérigazgató elmondta, hogy a 10 eurós jegyek kora lejárt. A légitársaság átlagos jegyára a tavalyi 40 euróról (15 700 forint) várhatóan 50 euróra (majdnem 20 000 forint) fog emelkedni a következő öt évben.

Michael O'Leary
Fotó: Horacio Villalobos/Getty Images

O’Leary szerint az emberek az emelkedő megélhetési költségek ellenére továbbra is gyakran fognak repülővel utazni. A Ryanair vezetője azt is prognosztizálja, hogy a rendkívül akciós ajánlatok, mint a 0,99 eurós árak, szinte teljesen el fognak tűnni a piacról.

A kereskedelmi célú légi járatok jelenleg a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2,4 százalékáért felelősek, és az ágazatra nyomás nehezedik, hogy csökkentse az éghajlatra gyakorolt hatását, többek között olyan kampányokkal, amelyek arra próbálják rávenni az embereket, hogy térjenek át a vasúti és közúti közlekedésre.

Nem az üzemanyaghiány az egyetlen probléma, amivel a légi közlekedés szereplőinek meg kell küzdeni. A koronavírus-járvány miatti lezárások megszűnésével az utasforgalom szinte már a pandémia előtti szinten van, miközben a légitársaságok és repülőterek brutális munkaerőhiánnyal küzdenek, ami előrejelzések szerint akár jövő év végéig is megmaradhat. Ez járattörléseket és komoly fennakadásokat eredményez. Ráadásul a létszámhiány és az infláció miatt a személyzet egyre több helyen dönt a sztrájk mellett, hogy érvényesítse bérrendezés miatti követeléseit.

A német Lufthansánál a földi személyzet sztrájkja után a pilóták is kilátásba helyezték a munkabeszüntetést. A Boeing sztrájkja azonban egyelőre elmaradt.

Világveszéllyé vált: több bért követelnek, több inflációt kapnak helyette

Az elszabaduló infláció nyomán a nagyobb szektorok dolgozói sztrájkokkal nyomatékosíthatják fizetésemelési követeléseiket. Ha beindul az ár-bér spirál, még erősebb lehet az inflációs nyomás.