Az elmúlt időszakban megszokhattuk, hogy az orosz büdzsét a drága olaj- és gáz hizlalja. Augusztusban azonban váratlan fordulat következett be: 360 milliárd rubel (mintegy 6 milliárd dollár) hiányt mutatott a nyolchavi egyenleg. 

Fall,Of,The,Russia,Economy.,Recession,Graph,With,A,Red
Fotó: Shutterstock

Az év első hét hónapjában a költségvetési többlet még 500 milliárd rubel volt. A nyolchavi mérleg azonban már csak 137 milliárd rubelt mutatott, ami arra utal, hogy augusztusban irgalmatlan hiány keletkezett. Elemzői vélemények szerint ennek hátterében az olaj- és gázexportból származó bevétel drasztikus csökkenése állhat. A szufficit május óta folyamatosan csökken.

 

Az Európába irányuló gázexport az invázió előtti szint egyötödére csökkent az elmúlt hónapokban. A Gazprom szeptember elején közölte, hogy a szankciók felüggesztéséig az Északi Áramlaton nem szállít gázt nyugat felé

Az orosz büdzsé bevételeinek nagyjából felét a szénhidrogénexport adja.

Az ebből származó bevétel a január–augusztusi időszakban 18 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi helyzethez képest. Az EU szankciókat vezetett be az orosz szén importjára, valamint decembertől tilos lesz a nyersolaj behozatala is.

A nem szénhidrogénből származó bevételek szintén drasztikusan, 37 százalékkal estek vissza az első nyolc hónapban 

– az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Gazprom szeptember elején közölte, hogy az első nyolc hónap során termelése éves alapon 15 százalékkal esett vissza. Exportja, amely túlnyomórészt Európába irányult, az egyharmadával csökkent. 

Az orosz gazdasági tárca közlése szerint júliusban a gazdaság 4,3 százalékkal zsugorodott az egy évvel korábbi szinthez képest. Egy orosz brókerház, az Aton várakozásai szerint

 jövőre további 5 százalékos GDP-csökkenés várható az energiaexport kiesése miatt.

A jegybank a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy a kivitel tovább csökkenhet. A központi bank pénteken tart kamatdöntő ülést. Az invázió után, a rubel zuhanását követően kénytelenek voltak 20 százalékkal emelni az irányadó kamatot, amelyet aztán fokozatosan engedtek le a jelenlegi 8 százalékra.