A kínai kereslet visszaesése, az emelkedő kamatlábak és az erősödő dollár miatt az olaj ára folyamatosan csökkent június óta, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+) ezért a szerdai ülésükön arról fognak dönteni, hogy napi több mint egymillió hordóval visszafogják a kitermelést. Ez a legnagyobb mértékű kitermeléscsökkentés lesz 2020, a koronavírus-járvány óta azzal a céllal, hogy megtámassza a piacot, kisebbnek viszont nincs értelme. 

Az ANZ elemzői szerint ugyanis annak semmiféle hatása nem lenne a piacra, ha a termelés csökkenése nem érné el a nap félmillió hordót. 

A Szaúd-Arábia és Oroszország által vezetett országcsoport egyébként már az előző, múlt havi ülésen is hasonlóképpen döntött, akkor azonban mindössze napi százezer hordóval fogták vissza a kitermelést.

Pipeline et derrick au Koweït
Fotó: Dominique Berbain / Gamma-Rapho via Getty Images


Elemzők azonban arra számítanak, hogy a várható csökkentésből eredő kínálat-visszaesés az egymillió hordónál jóval kisebb lesz, mivel az OPEC+ számos tagja sokkal kevesebbet termel, mint a kvótája. Mivel csak néhányan érik el a termelési célokat, valószínű, hogy csak nekik kell csökkenteniük a kitermelést – írták jegyzetükben ezzel kapcsolatban az ING elemzői. A szövetség a Reuters tudósítása szerint a kvótánál majdnem napi hárommillió hordóval kevesebbet hozott felszínre júliusban, mivel az egyes tagokat sújtó szankciók és mások alacsony beruházásai akadályozták a termelés növelését.
A Financial Times hét végi értesülése szerint 

Szaúd-Arábia mindenképpen csökkenteni akarja a kitermelést, és állítólag Oroszország is támogatja ezt a lépést, 

mert az ukrajnai háború, illetve a nyugati szankciók miatt a vevői hatalmas árengedményeket csikartak ki tőle, ezért visszaestek az olajból származó bevételei.

Saudi Aramco Trading Debut
Fotó: Bloomberg


A termelés visszafogására egyébként a Brent azonnali szállítási ára rövid távon ugyan tovább erősödhet, a tartós emelkedését valószínűleg korlátozni fogják a globális recesszióval kapcsolatos aggodalmak – figyelmeztetett az FGE tanácsadó cég. „Ha az OPEC+ valóban úgy dönt, hogy rövid távon csökkenti a kitermelést, akkor a tartalék kapacitásának ebből eredő növekedése valószínűleg további lefelé irányuló nyomást gyakorol a hosszú lejáratú árakra” – írták elemzői a jegyzetükben.

A Brent árfolyama.

Az ázsiai kereskedésben a Brent ára a határidős jegyzésekben hordónként 89 dollár közelébe, az amerikai WTI-é 82,49 dollárra erősödött hétfőn reggel.