A Slovnaft elfogadja a szlovák kormány azon döntését, amely szerint a gáz-, olaj- és szén- és finomítóiparban tevékenykedő ​​társaságok megnövekedett nyereségéből 70 százalékos szolidaritási hozzájárulást vezet be, ugyanakkor a vállalat szerint ennek bevezetése negatív hatással lesz az ország energiabiztonságára – számolt be róla az Új Szó.

Slovakia Economy, Slovnaft
A Slovnaft szerint az extraprofitadó veszélyezteti az energiabiztonságot
Fotó: Getty Images

A Mol leányvállalata az Európai Tanács 33 százalékos ajánlásához képest a több mint kétszeres díjat diszkriminatívnak és a versenykörnyezetben rendkívül hátrányosnak ítélte meg.

Szlovákia és a közép-európai régió energiabiztonságának biztosítása több száz millió eurós nagyságrendű beruházást igényel, miközben az így javasolt szolidaritási hozzájárulás jelentősen csökkentheti a Slovnaft beruházásait

– írta a cég kommünikéje.

A Szlovnaft nehezményezi, hogy a szlovák kormány egyik képviselője sem talált időt arra, hogy előzetesen tárgyaljon az extraprofitadóról a társasággal, pedig az állami költségvetéshez egyik legnagyobb mértékben hozzájáruló vállalatról van szó. A szolidaritási hozzájárulást a cég aránytalanul magasnak tartja egy olyan időszakban, amikor a döntéshozóknak az olajellátás biztosítására kellene összpontosítania.

A Slovnaft és a Mol-csoport minden jogi lehetőséget megvizsgál a Szlovákia és Magyarország közötti kölcsönös támogatási és beruházásvédelmi megállapodás kapcsán is

– zárult az olajcég közleménye.

Németország 33 százalékos adót akar kivetni az energiavállalatok extraprofitjára

A Die Welt szerint a német kormány célja, hogy az olaj- és földgázszektorban működő cégek túlzott nyereségének megadóztatásából származó bevételeket a gáz- és áramárak vészfékezésének finanszírozására fordítsa.