Nemzetközi gazdaság

Most bárki megveheti az oroszbarát oligarcha jachtját

Viktor Medvedcsuk Moszkva-párti ukrán politikust is utolérték a nyugati szankciók. Jachtját lefoglalták, és hamarosan elárverezik.

Egy horvát bíróság engedélyezte Viktor Medvedcsuk oroszbarát ukrán politikus jachtjának az aukcióra bocsátását. A jachtból befolyt összeget pedig Ukrajna kapja meg – számolt be róla a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál.

A,Luxury,Private,Motor,Yacht,Under,Way,On,Tropical,Sea, jacht
Jacht – képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Viktor Medvecsuk ukrán oligarcha Royal Romance nevű, a világ egyik legnagyobb, közel 100 méter hosszú és 29 méter magas, 8 milliárd hrivnyát (85 milliárd forint) érő jachtját még korábban foglalták le a horvát hatóságok. A legfrissebb információk szerint a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel remek kapcsolatot ápoló üzletember hajóját elárverezik, ugyanis egy helyi bíróság engedélyezte ezt. A tervek szerint az aukcióból befolyó összeget pedig Ukrajnának adják majd.

A horvát bíróság döntése értelmében a Royal Romance a korrupciós és egyéb bűncselekményekből származó vagyontárgyak felderítésével, nyomozásával és kezelésével foglalkozó nemzeti ügynökséghez (ARMA) kerül. Ez a szervezet fogja érverésre bocsátani a Kajmán-szigeteki zászló alatt regisztrált luxusjachtot.

Orosz luxusjacht miatt vitázik Kína és az Egyesült Államok

Washington nem nézi jó szemmel, hogy orosz oligarchák luxusjachtjai menedéket leljenek, mi több, szíves fogadtatásban részesüljenek Hongkongban. A helyiek azzal replikáznak, hogy nincs felhatalmazásuk arra, hogy mások egyoldalú szankcióinak érvényt szerezzenek.

 

jacht háború Ukrajna árverés oligarcha
Kapcsolódó cikkek