Minden korábbinál nagyobb kárt okoztak és rekordbevételre tettek szert 2022-ben az észak-koreai kommunista rezsim hekkerei – derült ki kedd hajnalban egy eddig bizalmas ENSZ-jelentésből.

A,Computer,Programmer,Or,Hacker,Prints,A,Code,On,A
Brutális károkat okoztak tavaly az észak-koreai hekkerek.
Fotó: Shutterstock

A világszervezet szakértőinek becslése szerint tavaly észak-koreai hekkerek 630 millió és 1 milliárd dollár közötti összegre tettek szert kiberbűncselekmények elkövetésével, ami azt mutatja, hogy 2022 rekordév volt az észak-koreai virtuális tolvajok számára.

A DPA német hírügynökség birtokába jutott dokumentum szerint

a megelőző hat évben az észak-koreai hekkerek össesen mintegy 1,2 milliárd dollárt zsákmányoltak,

a pénzt a kommunista rezsim nukleáris arzenálja és ballisztikus rakétái fejlesztésére fordítja.

Ezúttal Észak-Korea küldött kémléggömböt

Dél-Korea szerint északi szomszédja áll a megfigyelés mögött. A ballon csak pár órát tartózkodott az ország légterében.