A Neurosity Crown (korona) nevű eszközét kapta 35. születésnapjára Grimes, melynek segítségével akár az agyával is képes lehet mozgatni az egeret a számítógépén. Az Neuralinkjével versenyző cég eszköze azonban nem igényli, hogy a csipet az agyába ültessék, elég azt kívülről a fejére tennie. A Neurosity vezérigazgatója, A. J. Keller megerősítette, hogy az énekesnő kapott a headsetből, méghozzá egyedi fehér színben.

Fotó: Robyn Beck / AFP

Az eszköz az agytevékenységet elektroenkefalogram (EEG) segítségével méri, és eredetileg a fókuszálást segíti. Amikor az elektródák az agytevékenység csökkenését észlelik, a Crown zenét és hangokat játszik, és rezgéssel is segíti a koncentrálást. Azonban egyes fejlesztők ezt még tovább vitték, és agy-számítógép kapcsolat (BCI) létrehozására használják a készüléket, 

amely lehetővé teszi, hogy a számítógépet gondolatokkal irányítsuk.

Az Insider írása szerint ezt Grimes is kipróbálta egy azóta törölt Twitter-bejegyzése szerint, ugyanakkor a BCI-k használata általában meredek tanulási görbén sajátítható csak el, és az sem világos, hogy az eszköz alkalmas-e, és ha igen, hogyan, az énekesnő által leírt tevékenységre.

Grimes törölt bejegyzései szerint a Neurosity eszköze fiatalabb és kevésbé kifinomult, mint az Elon Musk-féle Neuralink agyba ültethető csipje, amelyből az énekesnő is szeretne majd később. Grimes évekig volt a milliárdos párja, és két gyereket is szült neki korábban. A Neuralink azonban egyelőre még nem kapott engedélyt emberkísérletekre.

Azonban már több sikeresebb BCI-eszköz létezik világszerte, ám Keller szerint a Crown nem közvetlen vetélytársa ezeknek. A cégvezető szerint a Neurosity eszköze inkább a koffein vagy az Adderall (amfetamintartalmú gyógyszer) helyett jelenthet alternatívát.