Az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) és a svájci Credit Suisse gyors összeomlása által kirobbantott bankválság borzolta a kedélyeket a mögöttünk hagyott napokban a pénzügyi piacokon. A nehézségek egyúttal rávilágítottak a Washington és a Wall Street közötti éles szakadékra. Miközben a bankárok gyorsabb és agresszívabb fellépést szorgalmaznak az ágazat megerősítése érdekében, addig a Biden-adminisztráció azzal érvel, hogy a törvény adta kereteken belül mindent megtettek, amit lehetett.

The Federal Reserve Meets To Decide On Next Interest Rate Move
bankpánik, bankválság
Nincs egyetértés a bankpánik kezelésében, szembemenne a Fehér Házzal a Wall Street.
Fotó: Kevin Dietsch

Olyan hangok is megjelentek, melyek szerint Joe Biden kormánya megfékezhette volna a válságot, ha a kezdetektől fogva határozottabb és agresszívebb intézkedéseket vezet be – számolt be a Reuters.

Szakértők szerint ugyan a politikai döntéshozók jó néhány fontos lépést megtettek, de az átütő erejű fegyvert egyelőre még nem vetették be a válság megfékezése elleni harcban.

Nehéz helyzetben a szabályozók

Habár az SVB összeomlása után a kártalanítás elég hamar megtörtént, elemzők mégis attól tartanak, hogy nagyobb kormányzati beavatkozás nélkül a menekülő betétesek destabilizálhatják a kis és közepes méretű bankokat.

Az amerikai kormányzat tisztviselői szerint meg fogják védeni mind a betéteseket, mind a bankrendszert, ugyanakkor nem szándékoznak megmenteni minden egyes bankot, és az adófizetőket sem akarják veszélyeztetni.

A Wall Street azonban a Biden-adminisztráció számos döntésével nem ért egyet. Vitás pont szerintük, hogy a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) kudarca az, hogy nem talált vevőt a Sillicon Valley Bankra. A bankárok számára ráadásul az sem elfogadható, hogy a szektorra vonatkozó szigorúbb szabályokra összpontosít a kormány a további könnyítések helyett.

Az SVB a 16. legnagyobb bank volt az Amerikai Egyesült Államokban, és a csődje váratlanul érte a szabályozó hatóságokat.

Többen felróják az FDIC-nek, hogy péntek délben zárta le az ügyletet, ahelyett, hogy megvárta volna a piacok zárását.

A hétvége során az amerikai kormány garantálta a bank összes betétjét, és vészhelyzeti likviditási eszközt indított, de nem találtak vevőt a pénzintézetre. Iparági források szerint az FDIC csak szombaton kezdett el tárgyalni a potenciális vevőkkel, és nem engedélyezte a bankoknak, hogy áttekintsék az SVB pénzügyeit.

Sherrod Brown, a szenátus bankbizottságának demokrata elnöke arról számolt be, hogy a vezető amerikai szabályozókkal folytatott beszélgetései alapján úgy tűnt, volt esély egy magánvásárlóra, de végül vagy visszalépett, vagy az FDIC nem tartotta alkalmas vásárlónak.
A felügyeleti szerv a tervek szerint a hét végén jelenti be az SVB eszközeivel kapcsolatos következő lépéseket.

A kormányzat egyik fő célkitűzése volt a vészterhes időkben, hogy megnyugtassa a betéteseket. Janet Yellen pénzügyminiszter vezetésével technikai és jogi korlátok között navigált a kabinet, miközben világossá tette azt is, hogy nem áll szándékában megmenteni a gyengélkedő bankokat.

Bill dollar crumpled.financial depreciated
Fotó: Getty Images

A piaci szereplők napokig csak találgattak, hogy a kormány meddig lenne hajlandó elmenni a betétesek és a bankrendszer védelme érdekében.

A pénzügyminisztérium közleményében kiemelte, hogy a regionális bankoknál a betétek stabilizálódtak, és egyes esetekben szerény visszafordultás is tapasztalható volt.

Küszöbön az újabb szigorítás a bankpánik miatt

Egyelőre maga a bankszektor sem egységes abban, hogy miként lehetne megnyugtatni az aggódó betéteseket. A piaci szereplők jelentős része az átfogó könnyítésekben látja a megoldást. Erre azonban kicsi az esély, a Biden-adminisztráció ugyanis pont, hogy inkább szigorításban gondolkodik. A kormányban arról tárgyalnak, hogyan lehetne megelőzni a következő válságot, és hogyan lehetne elkerülni azt, hogy a 2008-as pénzügyi válság megismétlődjön.

Olyan érzésem van, hogy a szabályozók úgy gondolják, mindent az ellenőrzésük alatt tartanak

– nyilatkozta Todd Phillips, az FDIC volt ügyvédje.

A kormány olyan jogszabályok bevezetését mérlegeli, amelyek megkönnyítenék a részvényeladásokból származó nyereség visszakövetelését a csődbe jutott bankok vezetői számára.

Az elemzők várakozásai szerint a Federal Reserve várhatóan szigorítani fogja a regionális bankokra vonatkozó szabályokat.

Egyértelmű, hogy meg kell erősítenünk a felügyeletet és a szabályozást. Ha lesznek erre vonatkozó ajánlások, akkor támogatni fogom őket

– jelentette ki szerdán Jerome Powell, a Fed elnöke.

Visszaköszön 2008 szelleme, vagy elkerüljük az újabb válságot?

A közelmúlt bankcsődjei komoly aggodalmakat keltettek a globális bankpiacon. Sokan már a 2008-as válság megismétlődésétől tartanak.