Radioaktív vízszivárgás miatt leállították a Minneapolistól 56 kilométerre északnyugatra található Monticello atomerőművet szombat hajnalban. Rövid időn belül ez volt a második ilyen eset a létesítményben. Az egészségügyi hatóságok képviselői szerint az eset nem jelent veszélyt.

Logo Photo Illustrations
Fotó: NurPhoto via AFP

Az atomerőművet üzemeltető Xcel Energy cég arról számolt be, hogy tavaly novemberben 400 ezer gallon (1,5 millió liter) tríciumot tartalmazó víz szivárgását fedezték fel. A problémát akkor átmenetileg megoldották, de a héten több száz gallon tríciumos víz szivárgott ki ismét, és emiatt az atomerőmű működésének leállítása mellett döntöttek.

Chris Clark, az Xcel Energy elnöke azt mondta, hogy miután néhány napon belül megtörténik a szükséges „lehűlés”, levágják a szivárgó csövet, amely több mint 50 éves. Egyben arról biztosított, hogy nincs veszélyben Monticello vagy a közeli Becker város ivóvízellátása, mivel a települések a Mississippi folyó egy másik térségéből nyerik ki a vizet.