Az egészségügyi dolgozók két országos szakszervezeti szövetsége, a Sanitas és az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is béremelésért és a létszámstop feloldásáért tüntet Romániában, miközben az országban harmadik hete tart az általános sztrájk a közoktatásban, Bukarestben pedig rendőrök demonstrálnak magasabb bérekért, illetve a tervezett emelése ellen.

National,Romania,Flag,On,Stethoscope,Conceptual,Series.
National Romania flag on stethoscope conceptual series.
Fotó: Shutterstock

A Sanitas szakszervezet szerdán jelképes, úgynevezett japán sztrájkot hirdetett, vagyis az alkalmazottak nem szüntették be a munkát, de „Sanitas”, illetve „japán sztrájk” feliratú karszalagokat és kitűzőket viselve figyelmeztetik a döntéshozókat, hogy ha nem teljesítik a követeléseiket, készek tényleges sztrájkba lépni.

Az FSSR csütörtökre tüntetést és felvonulást hirdetett a román kormány székháza és a parlament épülete közötti útvonalon, az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium érintésével.

Mindkét érdekképviseleti szövetség a 2017-es közalkalmazotti bértörvény által 2022-re előírt – de rendre elhalasztott – béremelések maradéktalan folyósítását követeli.

A követelési listán szerepel továbbá, hogy a bérpótlékok, az ügyeletért járó juttatások és az élelmiszer-utalványok összegének kiszámításánál az új bérszintet vegyék alapul, a krónikus létszámhiány enyhítése érdekében pedig írjanak ki versenyvizsgát a közalkalmazotti létszámstop miatt májusban befagyasztott állásokra.

A rendőrök szakszervezeti szövetsége szerdán a képviselőház bejárata elé szervezett jelképes sztrájkőrséget, megakadályozandó, hogy a rendőrök (és katonák) szolgálati nyugdíját is belefoglalják a nem járulékalapú, úgynevezett speciális nyugdíjak reformját célzó törvénybe, amelynek elfogadására Románia kötelezettséget vállalt az országos helyreállítási tervben (PNRR). A tüntetők elsősorban azt sérelmezik, hogy a törvény megszüntetné a korkedvezményes nyugdíjazást, és valamennyi öregségi járandóság folyósításánál a korhatárt fokozatosan 65 évre emelné.

A szakszervezet szerint a döntéshozók számára intő jelnek kellene lennie, hogy a rendőr-akadémiára évről évre kevesebb a jelentkező, idén a beiratkozók száma már alig haladta meg a meghirdetett helyek felét.

A szakszervezetek lázongásának leszerelése érdekében a bukaresti kormány kedden nyilvánosságra hozta egy sürgősségi rendelet tervezetét, amely a 2017-ben elfogadott bértörvényben előírt, de elnapolt béremeléseket vezetné be júniustól az egészségügyben és a rendvédelemben.

Folytatódott szerdán a közoktatásban május 22. óta tartó általános sztrájk is, de a kormány úgy értékeli, hogy ebben az ágazatban már megtette, amit tehetett.

A kisegítő személyzet bértábláját is felhozta a hatályos bértörvény által előírt maximális szintre, és a kidolgozás alatt álló, 2024-től bevezetendő, új bértörvénybe foglaltakat megelőlegezve a pedagógusoknak havi 1000 lej (74 300 forint), a tanügyi kisegítő személyzetnek pedig 400 lej bruttó béremelést bevezető, sürgősségi rendeletet fogadott el.

A kabinet a román média szerint arra számít, hogy a pedagógussztrájk most már magától is kifullad, mivel a sztrájkolók a munkabeszüntetés idejére nem kapnak fizetést, és egyre több szülő fordul ellenük amiatt, hogy veszélybe került a tanév lezárása és az érettségi lebonyolítása.

Áll a bál Romániában: mennie kellene, mégis maradhat a kormányfő

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök a kormányalakítási tárgyalások felfüggesztését szorgalmazza Romániában a társadalmi elégedetlenség miatt.