Nemzetközi gazdaság

Az orosz nagyvárosok életébe még nem tört be a háború

Bár Ukrajnában és a világsajtóban a háború a fő téma, Oroszországban nagyon más a helyzet. A legnagyobb orosz városok, mint Moszkva és Szentpétervár ugyanúgy néznek ki, mint békeidőben.

Több mint 15 hónappal ezelőtt, 2022. február 24-én indította el Oroszország nagyszabású ukrajnai invázióját. Az orosz–ukrán háború szörnyűségeiről rengeteg hír érkezett azóta, egyes ukrajnai városokat a földdel tettek egyenlővé a harcok, keleti szomszédunknál hatalmas a pusztítás. Bár meglepetésnek tűnhet, de a másik háborúban álló félnél, Oroszországban nem változott meg jelentősen a mindennapi élet.

Happy,Young,Romantic,Couple,Walking,Together,In,St.,Petersburg,,Russia
Az orosz nagyvárosok életébe még nem vonult be a háború
Az orosz nagyvárosok életébe még nem vonult be a háború.
Fotó: Shutterstock

A The Moscow Times olyan oroszokat szólaltatott meg, akik a háború kitörése óta elhagyták az országot, de nemrég visszatértek.

Meglepődnek a visszatérők

A Varvara művésznéven alkotó animációs művész visszatérése után nem azon lepődött meg, hogy milyen sok minden változott meg bő egy év alatt, hanem azon, hogy milyen kevés.

A híreket olvasva az az ember benyomása, hogy országszerte szörnyű káosz és törvénytelenség uralkodik. De amikor visszatérsz, minden ugyanúgy néz ki. Amikor beléptem a szüleim lakásába, úgy éreztem, mintha csak egy hétig lettem volna távol. Szinte semmi sem változott

– fejtette ki a 25 éves nő.

Már Ukrajna lerohanása is sokakat Oroszország elhagyására késztethetett, de a hét hónappal későbbi részleges mozgósítás miatt több százezer ember menekült külföldre.

Miután azonban a mozgósítás megállt, és a harcmezőn sincsenek komoly változások, sokan visszatértek. Egy részük adminisztrációs okokból, például új útlevelet igényelni, vagy ingatlanját értékesíteni. Mások látogatóba érkeznek rokonaikhoz, barátaikhoz.

Moscow.,Russia,-,October,19:,A,Young,Couple,Looks,At
Fotó: Shutterstock

A legnagyobb változás, ami feltűnt, hogy a Twitter és az Instagram nem működik VPN nélkül

– nyilatkozta a 25 éves Yulia, utalva arra, hogy Oroszország a háború kitörését követően több külföldi közösségi oldalt betiltott.

A forgatókönyvíró, aki Grúziába menekült, és áprilisban tért vissza, arról számolt be, hogy a városokban a bárok, kocsmák tele vannak, alig találni szabad helyeket, az élet nem állt meg.

Nehézkes az oroszok hazajutása

A háborút ellenző oroszok számára a hazajutás nem akadálymentes. A többség arról számolt be, hogy az utazás előtt törölték az elektronikus eszközeikről azokat az alkalmazásokat, csevegési előzményeket és fényképeket, amelyekből kiderülhet, hogy nem szimpatizálnak a Kreml különleges katonai műveletnek nevezett hadjáratával.

Ez ráadásul kellő elővigyázatosságnak bizonyult, mivel a határőrök sokakat megállítanak, alaposan ellenőriznek, vagy kikérdeznek.

Másfél órán keresztül tartott a kihallgatás, miután az egyik határőr meglátta, hogy az útlevelemben Ukrajna a születési hely. Váratlanul ért, nem számítottam rá

– nyilatkozta Maria, egy 22 éves szentpétervári informatikus.

Hozzátette, hogy az első kérdés az volt, hogy mit gondol a különleges katonai műveletről. Amikor azt mondta, hogy nem szeretne beszélni róla, azt a választ kapta, hogy muszáj neki.

Nagyon nagy veszélyben éreztem magam. Megpróbáltam nem kötelező jelleggel válaszolni. Végig úgy beszéltek velem, mintha valamiféle visszaeső bűnöző lennék

– számolt be a nem túl pozitív élményeiről a korábban Grúziába menekülő lány.

Hozzátette, hogy azt követően engedték el, hogy a határőrök átnézték a telefonját.

Ugyanakkor sok visszatérőt nem állítanak meg a határon, ez a bizonytalanság pedig tovább fokozza az aggodalmakat.

Moscow,,Russia,-,March,31,,2019:,Food,Mall,Depo,Moscow,
Fotó: Shutterstock

Habár Oroszország mindeddig eltekintett attól, hogy jogi korlátozásokat vagy szankciókat vezessen be a háborúellenesnek bélyegzett kivándorlókkal szemben, a legmagasabb rangú tisztviselők gyakran árulóként hivatkoztak rájuk.

A határátlépéskor történt megpróbáltatások miatt Maria megbánta döntését, hogy visszatért Oroszországba, még ha csak egy rövid látogatás erejéig is.

Már úgy gondolom, hogy rossz ötlet volt. Nem fogok többé Oroszországba jönni, amíg Vlagyimir Putyin van hatalmon

– mondta csalódottan a lány, aki arról is beszámolt, hogy a korábbinál több rendőrautót látott látogatása alatt.

Eltérő arcát mutatja a nagyváros és a vidék

A hazájukba visszatérő oroszok többsége minimális jelét érzi csupán annak, hogy csökkent volt az életszínvonal a háború és a szankciók következtében, ugyanakkor a országot elhagyó nagy nyugati márkák hiánya szembetűnő számukra is.

A Coca-Cola helyett az orosz szupermarketekben Dobry Cola és CoolCola vásárolható, és a McDonald’s helyett pedig immár a Vkusno I Tochka gyorséttermet lehet felkeresni. Bár külsőre sokszor a helyettesítő termék hasonlít, valójában ízekben és minőségben gyakran eltér az eredetitől.

Saint,Petersburg,,Russia,-,Circa,August,,2017:,People,Sit,Outside
Fotó: Shutterstock

A hazatérő emigránsok számára a legnagyobb meglepetés azonban az, hogy miközben a világsajtó napi szinten beszámol a háború eseményeiről, híreiről, nehézségeiről, addig az Oroszországban élő barátaik, ismerőseik továbbra is a mindennapi gondjaikkal vannak elfoglalva, és nem általános beszédtéma számukra a háború.

Szinte senki nem foglalkozik a háborúval. Szentpéterváron az emberek divatosnak és európainak tűnnek az öltözékük alapján, nem úgy viselkednek, mint akik elszigetelődtek

– mondta a 24 éves Viktorija, aki még az invázió előtt nem sokkal költözött ki Ausztriába, és májusban tért haza.

A háború iránti látszólagos közöny összefügghet az országban tavaly bevezetett, nagyon szigorú háborús cenzúratörvényeivel, amely az invázióval kapcsolatos bármilyen nyilvános kritikát bűncselekménynek minősít.

Ráadásul a Kreml is minden lehetséges eszközzel próbálja fenntartani a normalitás látszatát, ennek érdekében elbagatellizálta az Oroszország területén történt támadások jelentőségét, nem közöl adatokat a háború orosz áldozatainak számáról, és a mindennapi híradásokban is minimálisra csökkentette a háborúról szóló híreket.

Happy,Tourists,Sightseeing,City,With,Map.,Red,Square,,Moscow,,Russia
Fotó: Shutterstock

Azonban Oroszország legnagyobb városaitól távol a háború sokkal közelebbinek tűnhet.

Viktorija beszámolója szerint az oros–-ukrán határ közelében fekvő szülővárosában, Voronyezsben lehetetlen figyelmen kívül hagyni a háborút.
Az egyetemista lány elmesélte, hogy többször hallotta a drónok hangját, és több olyan hirdetéssel is összefutott a buszokon és a boltokban, amelyek a hadseregbe toboroznak.

Úgy tűnt, mintha senki sem figyelt volna az egészre. De a szüleim azt mondták, hogy az emberek igazából nagyon aggódnak

– tette hozzá.
A normális légkör ellenére azonban a nagyvárosokban is észre lehet venni a harcokra utaló jeleket.

Moszkva még mindig egy drága, high-tech megapolisz, de az utcákon hatalmas, baljóslatú Z-szimbólumok is felbukkannak, a megszokottnál jóval több az eladó lakás, és az ember gyakran érzi azt, hogy a térfigyelő kamerák figyelnek.

 

Szentpétervár háború Oroszország Moszkva
Kapcsolódó cikkek