Bár a Naftogaz folyamatosan azt hangoztatja, hogy a rendelkezésre álló gázkészlet elegendő, és a fűtési szezon zavartalanul lezajlik, egyre többen teszik fel a kérdést: meddig lesz elég az ukrán tárolókban lévő gáz?
Az előző fűtési szezon befejezése után a kormány hivatalosan feladatul adta a Naftogaznak, hogy a következő télre 13,2 milliárd köbméter gázt halmozzon fel. Tavaly az állami vállalat rendszeresen beszámolt arról, hogy a betárolás a tervek szerint halad, és teljesítik a kitűzött célt.
A Naftogaz akkori vezetője, Olekszij Csernisov többször is kijelentette, hogy
Ukrajna elsősorban saját földgázkitermelésére kíván támaszkodni, ezért 2024 májusa és szeptembere között alig importált gázt az EU-ból. Pedig ebben az időszakban a földgáz ára az uniós piacokon a legalacsonyabb volt, és 300–350 dollár között mozgott ezer köbméterenként.
Eközben 2024 tavaszán az oroszok fokozott támadásokat intéztek Ukrajna gáztárolói ellen, hogy akadályozzák a fűtési szezonra való felkészülést, ellehetetlenítsék a föld alatti tárolók feltöltését, és elriasszák a külföldi kereskedőket, akik jelentős mennyiségű gázt tartottak Ukrajnában. Ez sikerült is nekik.
Ukrajna már a fűtési szezon végéhez közeledik, ám visszatekintve az elmúlt időszakra, a szakértők aggodalmai sajnos beigazolódtak. Az Aggregated Gas Storage Inventory adatai szerint február elején a gázkészletek 10 százalék, 3 milliárd köbméter alá estek. A teljes készlet 7,5 milliárd köbmétert tesz ki, azonban ebből 4,51 milliárd köbméter az a mennyiség, amelynek mindig a rendszerben kell maradnia annak működése és biztonságos üzemeltetése érdekében.
Ez nemcsak az idei szezonban, hanem az összes korábbi télhez képest is történelmi mélypont
– mondta Szerhij Makohon, az ukrán gázszállítási rendszer-üzemeltető vállalat (Operator GTSU) volt vezetője.
Minden a hőmérséklettől, az időjárástól, a kitermelési és fogyasztási adatoktól függ. A szakértők szerint a fűtési szezon végéig elég lehet a gáz, de van egy bökkenő: a túlfizetés, amit el lehetett volna kerülni, ha nyáron alacsonyabb áron vásároltak volna be.
A gázkészletek alig elegendők. Ha azonban újabb támadások érik az infrastruktúrát, további intézkedésekre lesz szükség a problémák elkerülése érdekében
– közölte Makohon. Hozzátette, nem hiszi, hogy városokat kellene lekapcsolni a gázról, de az ipari fogyasztás csökkentése elképzelhető.
„Ez normális válaszreakció lenne egy rendkívüli helyzetre. Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna átvészeli ezt a telet, de fontos elemezni a kialakult helyzetet, és felelősségre kell vonni az energiaügyi minisztérium és a Naftogaz vezetését” – vélekedett Makohon. A szakértők tehát egyetértenek abban, hogy Ukrajna – bár nehézségek árán – átvészeli ezt a fűtési szezont. A nagyobb probléma a következő tél lesz.
Nem is ez a szezon aggaszt, hanem a következő, mert a helyzet szorosan összefügg az orosz támadásokkal, amelyek miatt elvesztettük saját gázkitermelésünk 30 százalékát
– mondta Olekszandr Harcsenko, az Energiakutató Központ igazgatója.
Mint kifejtette, mivel a helyreállítás problémás lehet, Ukrajna nem lesz képes saját forrásból 90 százalékban feltölteni a tárolóit, és importra szorul majd.
„Hogy honnan lesz meg ez az összeg, az számomra nyitott kérdés” – tette hozzá.
Szerhij Makohon szerint Ukrajnának már májusban el kellene kezdenie az importot, hogy ne ismétlődjenek meg az idei problémák. „Ezt a szezont már valahogy átvészeljük. Nem lesz apokalipszis, de drága mulatság lesz” – mondta az egykori gázszállítási rendszer-üzemeltető vállalatvezető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.