Az Alphabet robotaxi-szolgáltatása, a Waymo legközelebb az amerikai fővárost, Washington DC-t hódítja meg a cég bejelentése szerint. A szolgáltatás már jövőre elindulhat, ám van egy apróbb probléma: a város szabályai jelenleg tiltják a sofőrmentes önvezető autók használatát.
Az érvényes törvények értelmében az önvezetéssel próbálkozó vállalatoknak biztonsági sofőrt is kell alkalmazniuk az amerikai fővárosban, ha azok a közutakat használják. A tech szektor a The Verge beszámolója szerint ezt régóta szeretné megváltoztatni, de eddig nem járt sikerrel. Azonban a Google-t is birtokló Alphabet tesztautói, igaz, sofőrrel, már tavaly feltűntek Washington utcáin.
A szövetségi kormányzat szívében robotaxi-szolgáltatást indítani azonban óriási lehetőség is lehet,
hiszen eddig főként a tagállamok és a városi hatóságok jártak élen az önvezető autók szabályozásában, míg az önvezető járművek terjedését ösztönző országos szabályozás hét éve elakadt a kongresszusban. Ráadásul Washington közlekedése sem feltétlenül egyszerű, hiszen egyike a legdurvább dugókkal sújtott városoknak.
Azonban a Waymo már heti 200 ezer utast szállít San Franciscóban, Los Angelesben és Phoenixben, miközben az Uberrel közös szolgáltatása Austinban is elindult, és hamarosan startol Atlantában, de meg kívánja hódítani a Szilícium-völgyet és Miamit is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.