BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

A román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából. Az első fordulót megnyerő jelölt, George Simion az ukrajnai fegyverszállítmányok leállításával kampányol, újabban pedig kijelentette, hogy Ukrajnának fizetnie kell.

A román elnökválasztás első fordulójában győztes George Simion azt követeli, hogy Ukrajna térítse meg az országa által nyújtott segítséget. Megismételte: nem támogatja, hogy Kijev újabb fegyvereket kapjon Bukaresttől és elnöksége alatt a román lakosságra fog összpontosítani – írja az eurointegration.com.

Romania Goes To Polls For 1st Round Of Presidential Elections George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
George Simion több mint 40 százalékkal nyerte a román elnökválasztás első fordulóját / Fotó: NurPhoto via AFP

Mint ismert, Simion többször kijelentette, hogy az orosz-ukrán háború mihamarabbi lezárását szeretné elérni, emiatt nem támogatja az ukrajnai fegyverszállítmányokat. Sőt, a román politikus korábban területi igényeket támasztott Ukrajnával szemben és a Moldovával való egyesülést szorgalmazta, ezért mindkét ország megtiltotta neki a belépést.

Simion a választásokon azt ígérte, hogy az ukrán menekültek helyett inkább a román szegényeknek adna pénzt. Fontos hangsúlyozni, hogy a román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából. Nemcsak azért, mert Románia uniós tag és Kijev szomszédja, hanem mert az ország a fegyverrendszerek és lőszerek fontos tranzitútvonalára esik. 

Ezenkívül az állam jelentős védelmi erőt képvisel Európában: van egy amerikai rakétavédelmi pajzsa, és három fő légibázisa, ahonnan a NATO légi missziókat indít Ukrajna és Moldova határáig, valamint a Fekete-tenger felett. A román légierő pedig ukrán pilótákat képez ki F–16-osokon való repülésre.

Románia a világ élelmiszer-ellátásában is fontos szerepet játszik, mivel Ukrajna gabonaexportjának 70 százalékát a Fekete-tenger partján, román felségvizeken keresztül viszi Isztambul felé. A Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként az elnök megvétózhat bármely döntést, és erős befolyással bír a biztonságpolitikára, így megválasztása esetén Simionnak döntő beleszólása lesz ezekbe.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint – az is kiderült, mik voltak a visszahúzó erők

Hazánk továbbra is a fejlett országok közé tartozik egy friss rangsor szerint: globálisan a 35., míg az Európai Unió tagállamai között a 18. helyet foglalja el. Ez utóbbival Magyarország megelőzi többek között Romániát, Lengyelországot, Olaszországot, Lettországot és Szlovákiát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.