A román elnökválasztás első fordulójában győztes George Simion azt követeli, hogy Ukrajna térítse meg az országa által nyújtott segítséget. Megismételte: nem támogatja, hogy Kijev újabb fegyvereket kapjon Bukaresttől és elnöksége alatt a román lakosságra fog összpontosítani – írja az eurointegration.com.
Mint ismert, Simion többször kijelentette, hogy az orosz-ukrán háború mihamarabbi lezárását szeretné elérni, emiatt nem támogatja az ukrajnai fegyverszállítmányokat. Sőt, a román politikus korábban területi igényeket támasztott Ukrajnával szemben és a Moldovával való egyesülést szorgalmazta, ezért mindkét ország megtiltotta neki a belépést.
Simion a választásokon azt ígérte, hogy az ukrán menekültek helyett inkább a román szegényeknek adna pénzt. Fontos hangsúlyozni, hogy a román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából. Nemcsak azért, mert Románia uniós tag és Kijev szomszédja, hanem mert az ország a fegyverrendszerek és lőszerek fontos tranzitútvonalára esik.
Ezenkívül az állam jelentős védelmi erőt képvisel Európában: van egy amerikai rakétavédelmi pajzsa, és három fő légibázisa, ahonnan a NATO légi missziókat indít Ukrajna és Moldova határáig, valamint a Fekete-tenger felett. A román légierő pedig ukrán pilótákat képez ki F–16-osokon való repülésre.
Románia a világ élelmiszer-ellátásában is fontos szerepet játszik, mivel Ukrajna gabonaexportjának 70 százalékát a Fekete-tenger partján, román felségvizeken keresztül viszi Isztambul felé. A Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként az elnök megvétózhat bármely döntést, és erős befolyással bír a biztonságpolitikára, így megválasztása esetén Simionnak döntő beleszólása lesz ezekbe.
Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint – az is kiderült, mik voltak a visszahúzó erők
Hazánk továbbra is a fejlett országok közé tartozik egy friss rangsor szerint: globálisan a 35., míg az Európai Unió tagállamai között a 18. helyet foglalja el. Ez utóbbival Magyarország megelőzi többek között Romániát, Lengyelországot, Olaszországot, Lettországot és Szlovákiát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.