A friss angol bajnok Liverpoolnak sikerült megújítania Mohamed Salah és Virgil van Dijk szerződését, ám a szezon végén ingyen távozik Trent Alexander-Arnold a Real Madridhoz. A klubnak fájhat, hogy nem kapnak pénzt a posztján a világ egyik legjobb játékosáért, ráadásul a saját nevelésű játékos eladása tiszta profitot jelentett volna.
Most akár egy új szereplő is felkerülhet a Liverpool minden idők tíz legdrágábban eladott játékosa közé ezen a nyáron, mivel Darwin Nunezt minden bizonnyal továbbértékesítik. A Teamtalk cikke alapján megnéztük, hogy kik voltak a Premier League bajnokának legjobb áron értékesített labdarúgói.
10. Mamadou Sakho – 26 millió font / mai árfolyamon 12,4 milliárd forint
Háromszezonnyi szolgálat után a szenegáli játékos 2016-ban gyorsan kegyvesztetté vált Jürgen Kloppnál. A felkészülési időszakban felmerült fegyelmi problémák miatt Sakhót kihagyták az első csapatból, aki 2017 januárjában csatlakozott a Crystal Palace-hoz. A szezon végére a kölcsönszerződés véglegessé vált, aminek eredményeként a Liverpool összesen 26 millió fontot kapott. Így az angol klub végül profitált a védőn, akit 2013-ban 18 millió fontért – 8,6 milliárd forint – igazolt a Paris Saint-Germaintől.
9. Fabio Carvalho – 27,5 millió font / 13,15 milliárd forint
A Liverpool mintegy 7,7 millió fontot költött Carvalho leigazolására a Fulhamtől még 2022-ben, miután a portugál játékos megnyerte a Championshipet. Annak ellenére, hogy ígéretesen indult liverpooli karrierje, a fiatal támadó középpályás nem tudott a kezdőcsapat tagjává válni. Mindössze 13 Premier League-mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben.
Második szezonjában kölcsönben az RB Leipzig és a Hull City csapatában is játszott, mielőtt a Liverpool beleegyezett, hogy eladja a Brentfordnak, kivásárlási ára a kiegészítő költségekkel együtt 27,5 millió fontra emelkedett.
8. Xabi Alonso – 30 millió font / 14,36 milliárd forint
A középpályás kulcsfontosságú tagja volt a híres, 2005-ös Bajnokok Ligáját nyerő csapatnak, játékjogát mindössze 10,7 millió fontért – 5,1 milliárd forint – vásárolták meg a Real Sociedadtól. A spanyol 2009-ben távozott a Liverpoolból, a Real Madrid 30 millió fontért vásárolta meg a spanyol középpályást, aki aztán öt éven keresztül erősítette a királyi gárdát.
Akkoriban ez rekordösszeg volt a Liverpoolnak, ám az Alonso eladásáról szóló döntést nem fogadta jól a csapat és a szurkolók sem.
Steven Gerrard akkoriban azt mondta, „letaglózta” a középpályás eladása. A helyzetet tovább rontotta, hogy Alonso pótlására a sérülékeny Alberto Aquilanit hozták, aki mindössze 18 Premier League-mérkőzésen lépett pályára.
7. Christian Benteke – 32 millió font / 15,3 milliárd forint
A belga csatár mindössze egy szezont töltött a Liverpoolnál, nem váltotta be a várakozásokat, de a csapatnak így is sikerült visszaszereznie a pénze nagy részét. Bentekét 2015-ben igazolták le az Aston Villától, teljesítve a 32 millió fontos kivásárlási záradékot. A játékos 42 mérkőzésen mindössze 10 gólt szerzett a csapatban.
Azonban az őt leigazoló menedzsert, Brendan Rodgerst, mindössze három hónappal az átigazolása után Jürgen Klopp váltotta, ezt pedig a csatár játékideje bánta. Majd 2016-ban, egy évvel azután, hogy aláírta hosszú távú Liverpool-szerződését, Bentekét 27 millió fontért adták el a Crystal Palace-nak, amelyhez további 5 millió font bónusz érkezett.
6. Sadio Mané – 35 millió font
A Liverpool egyik legjobb üzlete a Klopp-érában Sadio Mané leigazolása volt 34 millió fontért – 16,2 milliárd forint – a Southamptontól. A szélső hat fantasztikus szezont töltött az Anfield Roadon. Azonban ahogy a szerződése a végéhez közeledett, a Liverpool átadólistára tette a játékost. A Bayern München azonnal lecsapott rá, és minden bónusszal együtt 35 millió fontért meg is vásárolta a szenegáli támadót. Sok elemző szerint furcsa döntés volt, hogy a Bundesliga leggazdagabb csapata vele próbálta pótolni a Barcelonához távozó Robert Lewandowskit, hiszen különböző típusú játékosok voltak. A csatár nem is teljesített jól: egyetlen németországi szezon után a szaúdi ligába ment, ahol jelenleg is Cristiano Ronaldo csapattársa.
Álomfizetése mellé tulajdonrészt is kap szaúdi csapatában Cristiano Ronaldo
Nemsokára egy évvel meghosszabbíthatja az idén júniusban lejáró szerződését az al-Nasszr labdarúgócsapatánál Cristiano Ronaldo. A portugál támadó 200 millió euró körüli csúcsfizetése mellé új kontraktusa értelmében résztulajdont is kaphat szaúdi klubjából.
5. Fabinho – 40 millió font / 19 milliárd forint
A Liverpool 2018-ban 39 millió fontért – 18,6 milliárd forint – igazolta le Fabinhót. A korábbi Monaco-szűrő hamar kulcsjátékossá vált Jürgen Klopp középpályáján. A brazil válogatott öt szezont töltött a Liverpoolnál, ezek közül az utolsó gyengébben sikerült. Ahogy elérkezett az idő a pálya közepének frissítésére – ekkor távozott Jordan Henderson, James Milner, Naby Keita és Alex Oxlade-Chamberlain is –, a Liverpool elfogadta az Al-Ittihad ajánlatát Fabinhóért 2023-ban.
A szaúdi csapat 40 millió fontot fizetett érte, ami jelentős összeg volt ahhoz képest, hogy a brazil 29 éves volt. Fabinho jelenleg is Szaúd-Arábiában játszik, és több mint 60 mérkőzésen lépett pályára az Al-Ittihad mezében.
4. Raheem Sterling – 49 millió font / 23,4 milliárd forint
Az angol támadóé az egyik legvitatottabb távozás, ráadásul teljesen beárnyékolta a játékos megítélését a Liverpoolnál, hiszen a nagy rivális Manchester Citybe igazolt 49 millió fontért. Sterling hét sikeres manchesteri évet zárt maga mögött a történettel: 339 mérkőzésen 131 gólt szerzett a City színeiben, és négyszer nyerte meg a Premier League-et.
„Biztos akartam lenni abban, hogy a legmagasabb szinten játszom”
– mondta egy évvel az átigazolása után, rendesen megsértve ezzel a vörösök szurkolóit.
3. Fernando Torres – 50 millió font / 23,9 milliárd forint
A másik fájdalmas lépés Liverpool-játékostól Fernando Torres részéről volt, hiszen a nagy riválishoz, a Chelsea-hez távozott 2011 januárjában. A spanyol centert klubrekordot jelentő összegért csábították Liverpoolba az Atlético Madridtól, de bőven megérte: 142 meccsen 81 gólt szerzett. Ám három és fél év után – és anélkül, hogy bármilyen trófeát nyert volna – Torres kérte, hadd igazoljon át a londoni együtteshez.
Az üzlet 50 millió fontért jött létre, ami akkoriban brit rekordnak számított.
Torres később megnyerte az FA-kupát, a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is a Chelsea-vel, de a gól-meccs aránya itt nem volt olyan jó. Minden sorozatot figyelembe véve 172 mérkőzésen 45 gólt szerzett, de a Premier League-ben 110-ből csak 20-at.
Sorban állnak Európa sztárcsapatai Kerkez Milosért
Európai sztárcsapatok érdeklődnek a magyar labdarúgó-válogatott kulcsjátékosa, Kerkez Milos iránt. Angol sajtóértesülések szerint a 21 éves hátvédet a Liverpool mellett a Real Madrid és a Manchester City is szeretné a soraiban tudni. A Bournemouth együttesét erősítő védő piaci értéke 35 millió euró körül mozog, ennél olcsóbban aligha lesz hajlandó megválni a klubja a kiváló szezont futó Kerkez Milostól.
2. Luis Suárez – 75 millió font / 35,8 milliárd forint
Volt idő, amikor az Arsenal azt gondolta, hogy 40 millió fontért megszerezheti Suárezt, ebben azonban nagyot tévedett. Az uruguayi támadó liverpooli karrierje fergetegesen alakult: utolsó szezonjában elnyerte az Európai Aranycipőt a klubbal, liverpooli karrierje során pedig 133 mérkőzésen 82 gólt szerzett. A csatár azonban már 2013-ban kérte, hogy távozhasson a csapattól. Végül még egy szezonra elkötelezte magát a klub mellett, de ezt követően már nem tudott ellenállni a Barcelona csábításának.
Suárez a katalán gárda legendája lett, 283 meccsen 198 gólt szerzett, és négy bajnokságot is nyert.
Anyagilag viszont nem járt jól a Barcelona, mivel Suárez később az Atlético Madridhoz távozott körülbelül 5,5 millió fontért – 2,3 milliárd forint –, az első fővárosi szezonjában pedig ismét megnyerte a bajnokságot, ezúttal volt klubja kárára.
1. Philippe Coutinho – 142 millió font
Nem sok klub mondhatja el magáról, hogy egyik legjobb játékosának eladása minden idők egyik legjobb átigazolási üzlete lenne, de a Liverpool esetében ez a helyzet. Coutinhót 2013 januárjában az Inter Milantól igazolta le az angol klub 8,5 millió fontért – 4 milliárd forint –, ahol kiváló középpályássá fejlődött, ráadásul látványos távoli gólokat is tudott szerezni. A Liverpool azonban 2018 januárjában nehéz döntéssel nézett szembe: a Barcelona mindenképpen szerette volna megszerezni Coutinhót. A katalán klub felajánlott 142 millió fontot, amit a csapat vezetősége elfogadott, így mindenki jól járt.
Coutinho búcsúzóul jó évet zárt Liverpoolban, ám a Barcelonánál gyengén teljesített. Mindössze 26 gólt szerzett 106 meccsen a klub színeiben, és hamar kiderült: nem érte meg az árát.
Eközben a Liverpool a Coutinho-pénzt saját csapatának erősítésére használta fel:
is leigazolta. A spanyol klub a brazilt végül csak 17 millió fontért – 8,1 milliárd forint – tudta eladni 2022-ben az Aston Villának.
Szoboszlai Dominik fizetése a téma Angliában: 57 millió a heti bére, ám csapattársai még többet kapnak
Az a téma Angliában, mennyit keresnek a Liverpool legjobb futballistái, köztük a magyar válogatott középpályás. Megnéztük, hogy Szoboszlai Dominik értéke és fizetése arányos-e teljesítményével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.