A 2025-ös év végén szerelik össze az utolsó autókat a drezdai Volkswagen (VW) Átlátszó gyárában, ezt követően pedig leáll a gyártás – erről ír frissen számos német sajtótermék. Az Átlátszó gyár a német autóipar ékköve, a Volkswagen Sachsen GmbH három gyártóüzemének egyike. Még 2001. december 11-én kezdte meg működését, eredetileg a VW Phaeton gyártására épült. Különlegessége, hogy a nagyjából 28 ezer négyzetméternyi speciális üvegfelületén keresztül szabad betekintést ad bárki számára, hogyan zajlik a járművek összeszerelése. Eddig a gyártási folyamatra 2,5 millióan voltak kíváncsiak.
Még 2001. december 11-én kezdte meg működését, eredetileg a VW Phaeton gyártására épült. Különlegessége, hogy a nagyjából 28 ezer négyzetméternyi speciális üvegfelületén keresztül szabad betekintést ad bárki számára, hogyan zajlik a járművek összeszerelése. Eddig a gyártási folyamatra 2,5 millióan voltak kíváncsiak.
Az, hogy a drezdai VW-üzem bajban van, nem új keletű: már tavaly év végén megjelent, hogy a német autógyártó három gyár bezárását is tervezi Németországban. Igaz, akkor még csak sejteni lehetett, hogy a vonatkozó gazdasági vizsgálatok nyomán
egység került végveszélybe. Most, bő fél évvel később pedig egyre világosabban látszik, hogy a legendás szászországi Volkswagen-gyár jövője egyre kilátástalanabb. Pedig egy időben még a VW csoporthoz tartozó Bentley Continental Flying Spur modellje is itt készült, majd az e-Golf is innen gördült le a futószalagokról.
Jelenleg – 2021. január 29. óta és még szűk fél évig – a VW ID.3 otthona, ebből a típusból 2024-ben 5500 darabot gyártottak. Mintegy 350 főnek ad munkát és fennállása alatt több mint 150 ezer autót állított elő.
Ez a kérdés foglalkoztat most kis túlzással mindenkit Németországban. Lassan közelít a nyár közepe, de még mindig nincs átfogó koncepció a drezdai VW-gyár jövőjéről. Eddig az derült ki, hogy a Drezdai Műszaki Egyetem (TU Dresden) tárgyalásokat folytat a 60 ezer négyzetméteres terület egyik felének birtokbavételéről azzal a céllal, hogy innovációs campust hozzanak létre. Azonban ha ez így is lesz, teljes homály, hogy ebben az esetben a VW mihez kezdene a komplexum másik felével.
A Saechsische.de információ szerint erről az igencsak fajsúlyos témáról csütörtökön tárgyaltak először vezetői szinten, de csak félórás időkeretben. Ezen Daniela Cavallo, a konszern üzemi tanácsának elnöke is részt vett. Azonban arról, hogy itt mi hangzott el, egyelőre semmi nem szivárgott ki. „Minden érintett azt szeretné, hogy az egyeztetések nyári lezárása érdekében adott legyen a konstruktív és bizalmas légkör” – magyarázták a lap forrásai.
Thomas Aehlig, az Átlátszó gyár üzemi tanácsának vezetője ennél már sokkal bőbeszédűbbnek bizonyult. „Az a bosszantó, hogy fél éve tudjuk, a vezetőség 2026-tól nem szeretne itt több autót gyártani. De azt is ismert, hogy a Volkswagen továbbra is kiáll a telephely mellett. De, akkor mégis, mit akarnak?
Megdöbbentő, milyen rezignáltsággal zajlanak az események, miközben már nemcsak Drezda, hanem egész Németország figyel”
– mutatott rá.
Szerinte egyértelműen szükségük van egy fenntartható működési modellre, amely figyelembe veszi a gyár egyediségét, valamint dolgozói gárdáját. Az Automobilwoche című lapban már arról is beszélt, hogy a Lamborghini menthetné meg az üzemet.
„Az emberek elsősorban azért jönnek hozzánk, hogy lássák, hogyan készülnek az autók. Az Átlátszó gyár prémium építésű és prémiumot is kell képviselnie. Ezért egy olyan jármű gyártása, mint például a Lamborghini, logikus lépés lenne” – érvelt Aehlig. Tény, hogy az Átlátszó gyár koncepciója sikeres, hiszen valódi élményt kínál. A Lamborghini pedig ugyancsak a VW-konglomerátum része. De egyelőre nincs nyoma, hogy az olasz luxusautó valamilyen formában Drezdába költözne.
A Drezdai Műszaki Egyetem azonban ipari kapcsolattal rendelkező innovációs campust akar ott felépíteni. Ursula Staudinger rektorasszony együttműködési lehetőségeket lát a VW-vel
Vagyis ha a konkrét termelés le is állna, az innovációs campusszal kvázi fejlesztési központtá válhat az Átlátszó gyár. Egy olyan hely lehet, ahol a kutatás szoros kapcsolatban áll a stratégiai vállalati partnerekkel és ez lehetővé teszi a technológiai projektek innovációs láncának felgyorsítását.
Csakhogy az üzemi tanács kimarad a TU és a VW közötti tárgyalásokból, márpedig ők termelést akarnak. „Ez a mi szempontunkból csak akkor értelmes, ha közösen alakítjuk ki a megoldást. Például egy valós adatokat is mutató járműgyártás egyedülálló lenne és sokkal több ismeretet szolgáltatna a kutatás és a tesztelés számára, mint egy laboratórium.”
Thomas Aehlig szerinte mindkét fél óriási mértékben profitálhatna ebből, és a látogatók számára is még izgalmasabb lenne. Azt is jelezte, hogy ezt a megközelítést már évekkel ezelőtt kifejlesztették, így lehetne az Átlátszó gyárból Tudásgyár. De hogy ez a döntéshozóknak is tetszene-e, az erősen bizonytalan. Egy biztos: Drezdában 2025 decemberében véget ér az ID.3 korszaka, 2026-tól pedig egyelőre nincs tervben új modell telepítése.
Németország megtört, átadja a gyárait Kínának: a Volkswagen az első áldozat, ezek a kínai autók gördülhetnek ki a német gyárakból – videó
Nagyon közel a megállapodás. A kínai autók minden eddiginél látványosabb jelét adhatják, hogy átveszik az uralmat a német márkáktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.