Óriása blama a vasútnál: fizetés nélkül maradhatnak a dolgozók – ilyen szinte csak Romániában fordulhat elő
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAdminisztratív ok miatt akár olyan helyzet is előállhat, hogy a román állami vasúttársaság (CFR) nem fizetheti ki az alkalmazottjait, amennyiben nem fogadják el a 2026-2030-as időszakra vonatkozó tevékenységi és teljesítményi szerződést. A Economedia román gazdasági portál értesülései szerint az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyás nélkül küldte vissza a szerződést, arra hivatkozva, hogy azt nem lehet jóváhagyni, amíg kormányhatározattal el nem fogadják a vasúti infrastruktúra fejlesztési stratégiáját a 2026-2030-as időszakra.

A tárca arra figyelmeztet, hogy ha mégis elfogadnák a szerződést, azt utólag érvénytelenítené a közigazgatási bíróság.
„Abszurd helyzetbe kerültünk. Az államnak kötelessége, hogy biztosítsa a vasúti infrastruktúra működését, azonban a saját eljárásai és adminisztratív késései miatt veszélybe sodorta azoknak a fizetéseit, akik működtetik a vasutat” – írta közleményében az állami vasúttársaság dolgozóinak szakszervezete, a FNFMCV. Az érdekvédelmi szervezet szerint beláthatatlan következményei lennének a fizetések elmaradásának.
Leállhat a román vasút
„Fenáll a valós veszély, hogy a munkavállalók megtagadják a tevékenység folytatását, ez pedig a vasúti szállítás súlyos zavaraihoz vagy leállásához vezethet. (…) A vállalat működésének a leállása az egész rendszert érintené: a vonatok közlekedését, a vasúttársaságok tevékenységét, az áruszállítást és a gazdaság működését. Nem fenyegetőzünk a vasút leállításával. Arra figyelmeztetünk, hogy ez lehet a következménye egy olyan helyzetnek, amit nem az alkalmazottak teremtettek” – olvasható a szakszervezet közleményében.
A román állami vasúttársaság hét éve folyamatosan veszteséges. A mintegy 23 700 dolgozót foglalkoztató CFR tavalyi árbevétele 1,187 milliárd lej volt, alig valamivel több, mint egy évtizeddel korábban, és 548,897 millió lej veszteséggel zárta az évet, miközben az adósságállománya 2,195 milliárd lejre nőtt.


