BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lángokban áll a magyarok kedvenc üdülőhelye: hajókkal evakuálták a strandról a turistákat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Európában az idei nyáron hatalmas károkat okoztak az erdőtüzek, számottevő csapadékra pedig továbbra sem lehet számítani. Most egy turisták körében népszerű görög üdülőhelyen csaptak fel a lángok, a helyzet pedig súlyos. Mivel a tűz megközelítette a települést, ezért a hatóságok kimenekítik a lakosságot is.

A tűz csütörtök délután a Halkidikí-félsziget egy erdős területén keletkezett, mintegy 90 kilométerre délre Szalonikitől, Görögország második legnagyobb városától, amely a magyar turisták körében népszerű nyári üdülőhelynek számít.

Lángokban áll a magyarok kedvenc üdülőhelye
Lángokban áll a magyarok kedvenc üdülőhelye / Fotó: AFP

Evakuálják az üdülőhelyeket

A polgári védelem evakuálási riasztást adott ki Siviri és Fourka térségére. A felszólítás az ott élők mellett az üdülőrégióban tartózkodó turistákra is vonatkozik, akik nagy számban vannak jelen a térségben. Az ERT görög közszolgálati televízió felvételei szerint a lángok veszélyesen megközelítették a házakat a rendkívül gyúlékony fenyőerdőkkel borított területen.

A görög tűzoltóság X-en közzétett tájékoztatása szerint 142 tűzoltó és 51 jármű dolgozik a helyszínen, munkájukat kilenc repülőgép és hét helikopter segíti.

Fourka strandján a fürdőzőket is evakuálni kellett, így több tucat ember egyszerre indult a mólóhoz, hogy hajókkal szállítsák el őket, miközben az üdülőhely egét sűrű fekete füst borította. Görög források szerint 15 kisebb hajót mozgósítottak, hogy elszállítsák a bajba került turistákat.

Mivel sokan autóval igyekeztek elhagyni a térséget, ezért jelentős torlódások alakultak ki az utakon, azonban a kiürítés rendezett körülmények között zajlott.

Több kilométeren tombolnak a lángok

Az ERT információi szerint a tűz frontvonala mintegy három kilométer hosszú, a sűrű fenyőerdőben pedig a lángok helyenként 20-30 méter magasra is felcsapnak. A közvetítésből az is kiderült, hogy

  • a tűz alacsony növényzetben keletkezett,
  • a lángokat nem sikerült megfékezni, így megközelítette a települést,
  • a tűzfront pedig a tenger irányába halad.

Egy önkéntes tűzoltő arról számolt be, hogy a térségben tartózkodók mintegy 70 százalékát már evakuálták.

Az erős szél jelentősen felgyorsítja a tűz terjedését, amely Siviri és Fourka lakott területeinek közelében pusztít. A körülmények szélsőségesek, és nagyon kevés idő jut a reagálásra − nyilatkozta Stratos Gitsoudis, a görög erdőtűzoltók országos szövetségének elnöke.

Elrendelték a legmagasabb készültségi szintet

Attikában, Közép-Görögországban és Halkidikí térségében a görög hatóságok a legmagasabb, ötös fokozatú készültségben voltak a tűzveszély miatt.

Halkidikín tilos az erdős területeken közlekedni és tartózkodni.

A polgári védelem előrejelzése szerint pénteken is rendkívül magas lesz az erdőtüzek kockázata, miközben a széllökések sebessége elérheti a 100 kilométer/órát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.