Munkáltatók: visszás a vasutassztrájk

Vadász György. A Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke. Először is, nem vitás, hogy Magyarországon számtalan társadalmi rétegnek, csoportnak lehetnek és vannak is komoly sérelmei, ám véleményem szerint a legsúlyosabb igazságtalanságok nem a vasutasokat érték az utóbbi időben. Elég a magyar kisvállalkozásokat említeni, amelyek az elmúlt több mint másfél évtizedben szinte semmilyen támogatást, állami segítséget nem kaptak, holott a foglalkoztatás több mint kétharmadát képviselik. Nem véletlen, hogy tőketermelő képességük jócskán elmarad az uniós színvonaltól. Másodszor: lehet szó arról, hogy az állami vagyon eladásakor a dolgozók is kapjanak részesedést, ám ezt nem a magánosítás után, hanem az előtt kellett volna rögzíteni. Szintén visszásnak érzem, hogy az OÉT-en belül igen nehezen megszületett egy bérajánlás, amelyet minden fél elfogadott, és ebben bizony nem szerepelt a vasutasok mostani követelése. Hozzáteszem: az ő bérük magasabb is az átlagos, 185 ezer forintos havi jövedelemnél. Tény ugyanakkor, hogy a vasutasok érdekérvényesítő képességét nem szabad lebecsülni: míg kétezer mozdonyvezető bizony képes megbénítani az országot, korábban láttuk, más ágazatokban sok tízezer alkalmazott tiltakozása nem vagy alig vezetett eredményre.

Wimmer István. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára. Bár nem én vagyok hivatott dönteni ebben a kérdésben, a magam részéről nem tudom jogosnak tekinteni a vasutasok követelését. Nincs jó üzenete annak, ha egy szakszervezet – és annak vezetője – a bérmegállapodás aláírása után egy-másfél hónappal új követelésekkel áll elő úgy, hogy nem merülnek fel egyéb, a korábbi megegyezést kérdésessé tevő körülmények. Márpedig a megállapodás megszületett. Én legalábbis nem tudok arról, hogy akár az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása, akár a MÁV működése terén az utóbbi hetekben jelentős változások következtek volna be. Ami a vasutasok tulajdonszerzésére vonatkozó követelést illeti: nem látok olyan jogi vagy gazdasági okot, indokot, amely szerint összefüggésnek kellene lennie egy állami cég egyik leányvállalatának magánosítása és a munkáltatók javadalmazása között. Mivel nincs ilyen jellegű értesülésem, természetesen nem zárom ki, hogy korábban szóba került ez a lehetőség, és ha köttetett is ilyen jellegű megállapodás, annak máig sincsen hivatalos nyoma. Olyan eljárásról pedig, amelynek során a privatizációs bevétel egy részét a dolgozók közvetlen juttatás formájában kapnák meg, még nem is hallottam.

Zs. Szőke Zoltán. Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének elnöke. A 2008-as bérmegállapodás megszületett, és a bérajánlásokat valamennyi szakszervezet elfogadta – úgy vélem, minden félnek illene ehhez tartani magát. Különösen akkor, amikor – ahogy az idén is – a megegyezést nagyon nehezen sikerült elérni, az elfogadás mindössze egy szavazaton múlott. Az Országos Érdekegyeztető Tanács megítélése tekintetében is igen rossz üzenete van annak, ha valaki a kollektív szerződések megkötése után új követeléseket támaszt. A tulajdonszerzésre vonatkozó igényeket annyiból nem vitatom, hogy a dolgozók munkája nyilván hozzájárult az eladandó vagyon gyarapításához és megőrzéséhez. Írásos megállapodás híján azonban nagyon nehéz érvényesíteni ezeket az igényeket, sőt, szomorú tapasztalat, hogy Magyarországon sokszor még az írásos dokumentumok is elégtelennek bizonyulnak. Összességében tehát nem értek egyet a vasutasok munkabeszüntetésével, és úgy gondolom, a feleknek a realitás talaján kellene maradni a tárgyalások során. Nem mellékes az sem, hogy más ágazatokban, többek között a kereskedelemben, a viszonyok még rosszabbak, ennek ellenére senki nem nyúl ilyen radikális eszközökhöz.