BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Németországban is nehéz takarékoskodni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A tavalyinál jó kilenc százalékkal magasabb, 319,5 milliárd eurós kiadási öszszeget tartalmaz a német kormány 2010-es büdzséterve, amelyről pénteken szavaz a Bundestag. A januárban közzétett első változathoz képest ugyan sikerült mintegy hatmilliárdos lefaragást elérni, de az ellenzéki szociáldemokraták és zöldek így is élesen támadták a 80 milliárd eurónyi nettó hitelfelvétellel számoló előterjesztést.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szerint a gazdasági válság miatti adóbevétel-kiesés, illetve a konjunktúra élénkítése végett szükséges intézkedések egyelőre nem tesznek lehetővé jelentősebb megtakarítást. A jövő évtől azonban határozottan megkezdik az államadósság csökkentését – ígéri a kereszténydemokrata politikus, aki „kiegyensúlyozott exitstratégiának” nevezi az idei előterjesztést.

Az egyes tárcák azonban korántsem mutatnak hajlandóságot a középtávú konszolidációs célok megvalósítására. A 2011-es költségvetési igények összesítéséből kiderül, hogy a minisztériumok összesen 8,9 milliárd euróval többet szeretnének elkölteni az előirányzott 321 milliárdnál. A környezetvédelmi tárca 25, az oktatási és kutatási 20 százalékkal igényel többet annál, amivel Schäuble számol.

A német fiskális célok teljesítését az adóbevételek vártnál rosszabb alakulása is megnehezíti. Februárban 2,8 százalékkal kevesebb pénz folyt be az államkincstárba, illetve a tartományokhoz, mint egy évvel korábban. Az év első két hónapjában összesen 5,4 százalékos mínuszt jelentett a berlini pénzügyminisztérium. Handelsblatt, ftd.de, sueddeutsche.de

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.