A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Digitális térbe megy Európa legnagyobb pénzügyi edukációs programja, a Pénz7

A magyar rendezvénysorozat 2017-től 2019-ig Európa és a világ legtöbb fiatalt elérő pénzügyi programja lett.

Ha egy munkát érdemes elvégezni, akkor azt érdemes jól elvégezni – a magyarországi Pénz7 elmúlt hét évben elért eredményei alapján azt mondhatjuk, megfelelünk ennek a bölcsességnek, hiszen

a magyar rendezvénysorozat 2017-től 2019-ig Európa és a világ legtöbb fiatalt elérő pénzügyi programja lett a European és a Global Money Week programsorozat keretében

– emlékeztetett Varga Mihály Pénzügyminiszter az idei programsorozat megnyitóján.

Emlékeztetett: tavaly csak azért nem sikerült bezsebelni ezt a címet, mert a járványhelyzet közepette csak nálunk sikerült megtartani ezeket az eseményeket – a március 15-i ünnep miatt hazánkban nem március második, hanem első hetében tarják a páneurópai program rendezvényeit. Varga Mihály tájékoztatása szerint

tavaly 217 664 diákhoz ért el a program, s a hét év alatt összesen 1,2 millió diákhoz jutottak el szervezett formában a pénzügyi vállalkozói ismeretek.

Varga Mihály szerint a nemzetközi elismerés sem maradt el, Magyarországon tavaly beválasztották a Global Money Week 16 fős munkacsoportjába, ezzel is elismerve, hogy hazánk a pénzügyi ismeretek átadása népszerűsítése és oktatása terén a legjobb gyakorlatot képviselő országok között van.

Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára szerint

a Pénz7 és a mögötte álló tudásanyag mára olyan branddé fejlődött, amelyet már nemzetközi szinten is értékesíteni lehet.

Fotó: Marijan Murat/dpa/AFP

Az idei rendezvénysorozat a digitális tanrend bevezetése miatt új módon, digitális térben kerül megrendezésre, ám az nem változik, hogy a témahét programját komoly tananyag fejlesztés előzte meg, amely munkát hagyományosan az MNB Pénziránytű Alapítvány koordinálta.

Az idei téma a családi költségvetés lesz, amellyel kapcsolatban Varga Mihály jelezte, ez a téma különösen fontossá vált,

most járványhelyzet következtében, hiszen számos család esetében megváltoztak a bevételek és a kiadások, a családok is olyan kihívásokkal néznek szembe, amelynek megoldásában a pénzügyi tudatosság, a hosszabb távú pénzügyi tervezés segítséget nyújthat.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett: a nemzetközi program jelenleg már 170 országában körülbelül 30 millió diákhoz ér el. Magyarország 2015-ben azzal a céllal csatlakozott kezdeményezéshez, annak érdekében, hogy a mindennapi életben használható tudással vértezzék fel a diákokat.

Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja szerint

a program célja, hogy ne csak a diákok, de a hazavitt tudás segítségével a jelenlegi közép generáció is jobban értse azokat

a – sokszor a szabályozók miatt túlbonyolított – pénzügyi összefüggéseket, amelyek az egész életüket meghatározzák. Hegedűs Éva szerint a digitális órák talán még jobban rávetítik a figyelmet a digitális pénzügyekre is, amely a legfontosabb iránya jelenleg a fejlesztéseknek.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról beszélt, hogy a járványhelyzet ellenére a Pénz7 ebben az évben több mint ezer iskola, több mint 170 ezer diákját éri majd el.

György László, az ITM államtitkára mindehhez azt tette hozzá,

a Pénz7 pénzügyi programjához immár ötödik éve a vállalkozói ismeretek oktatása is kapcsolódik,

s így a témával foglalkozó iskolai órákon nem csak a pénzügyi, de vállalkozói ismeretekről is hallhatnak az általános iskolák felsős tanulói és a középiskolák diákjai. A pedagógusok munkáját több száz pénzügyi önkéntes segíti – Varga Mihály például a program kezdete óta tart órát a témahéten –, míg a vállalkozói témahéten 180 hazai vállalkozó osztja meg saját tapasztalatait a diákokkal.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek