Napon belül, több mint 24 százalékot ugrott szerdán, a Cassava Sciences (SAVA) árfolyama, majd csütörtökön nyitás előtt még bő 2 százalékot, miután kedvező előzetes hírek érkeztek a biotech cég Alzheimer-kór elleni szerének klinikai fázis 2 tesztjéről. Ennek eredményeit részletesen bemutatják egy hó végi Alzheimer konferencián. A vállalat készítménye az úgynevezett állványfehérjék normális alakjának és működésének helyreállítását segíti elő az agyban. És az eddigi eredmények alapján a résztvevők kognitív képességeinek 10 százalékos javulását érték el a gyógyszerrel hat hónap alatt, mellékhatások nélkül.

A Cassava Sciences eredménye nagyon jó hír ezen a piacon, mert eddig a Biogen készítménye volt az egyetlen termék, ám az Aduhelm másfél éves tesztelés után sem tudott ilyen eredményeket felmutatni 

– mondta Józsa Bence, az Equilor elemzője. Hozzátéve: a két technológia jelentősen eltér egymástól. Amíg a Biogen az amiloid fehérje eltávolítására fókuszált, melynek megjelenése a kognitív képességek hanyatlását szokta elindítani a betegeknél. De ez a kezelés csak a páciensek 15-20 százalékánál volt hatékony. Addig a Cassava génterápiás módszerrel dolgozik. Abból kiindulva, hogy az Alzheimer-kórt génmutáció okozza, s ez az új terápia helyreállítja a fehérjéket. Persze, nem szabad elfeledkezni róla, hogy a Cassava szere még előtte áll a fázis 3 teszteknek, ami egy évet is igénybe vehet.

Fotó: Shutterstock

Hatalmas piacról van szó, mivel az Egyesült Államokban 5 millió Alzheimer-kórost tartanak nyilván. És évi 355 milliárd dollárt költenek a betegekre, amiből 239 milliárd dollárt az amerikai egészségbiztosítási program, a Medicare fedez.

 Az egyetlen már piacon lévő szer a Biogené, s egy beteg évi Aduhelm kezelése 56 ezer dollárba kerül. Egyelőre kérdéses, hogy a Medicare fedezi-e ezt, s a végső döntésre akár 9 hónapot is várni kell az eljárásrend szerint. Ami azért érdekes, mert több kórház bejelentette, egyelőre nem alkalmazzák az Aduhelmet. Míg az amerikai képviselőházban a túlzónak tartott árazás miatt indított vizsgálatot képviselők egy csoportja. Mindez időt adhat a Cassava szerének fázis 3 tesztjére, amit az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet is támogat.
Februárban, amikor a féléves eredmények megjelentek, 20 dollár közeléből majdnem 120 dollárig rántották fel a Cassava árfolyamát. Akkor jelentősebb profit realizálásra is sor került. Aztán kisebb hullámokban oldalazgatott a melyet most 117 dollár közelében jegyeznek, Az elemző szerint, egyrészt a profitrealizálások vételi alkalmakat kínálnak, másrészt, a bitech cégek körében gyakori, hogy ígéretes fejlesztések esetén prémiummal felvásárolják őket. Sanszos, hogy a Cassava még a fázis 3 befejezése előtt ajánlatot kap egy nagyobb piaci szereplőtől.