Pénz- és tőkepiac

Dőltek a csúcsok a pesti tőzsdén

A brókercégek forgalmi rangsorát ismét a Wood zárta az első helyen.

Ugyan a járványügyi statisztikák globális romlása a világ legtöbb tőzsdéjén visszaesést hozott júliusban, a BUX index alakulásán ez nem mutatkozott meg: a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú tőzsdeindexe tovább emelkedve, június után ismét csúcsot döntve 48 611 ponton zárta a hónapot. A forgalmat tekintve nyárias heteken van túl a BÉT: az OTP és a Mol vezetésével – a két papír forgalmi aránya újra megközelítette a 80 százalékot – a részvénypiac összforgalma 152 milliárd forintot tett ki – ez napi átlagban 6,9 milliárd forintnak felel meg.

A blue chipek árfolyamára is az indexeket jellemző, kilengéseket nélkülöző mozgás volt jellemző: a részvénypiaci forgalom több mint 90 százalékát OTP-Mol-Richter Gedeon hármas árfolyamai is stabilnak mutatkoztak a júniusi záróértékekhez képest.

A kisebb kapitalizációjú papírok közül a Masterplast, a Delta Technologies és a Rába is erős hónapon van túl: a Masterplast árfolyama 12,7 százalékos növekedést ért el, forgalmát tekintve a negyedik helyen végezve a kibocsátók között, a Delta Technologies szintén impresszív, 9,8 százalékos árfolyamnövekedéssel, míg a Rába 12,2 százalékos növekedéssel zárta a hónapot.

 

Fotó: Simon Moricz-Sabjan


A nyárias kereskedési kedv az árupiacon is megmutatkozott: a gabonaszekció júliusban 489,4 millió forinttal zárt. A forgalom több mint felét 60,3 százalékát a takarmánykukorica adta 295,2 millió forinttal, míg a takarmányárpára 110,7 millió és a napraforgómagra 84 millió forint értékben születtek kötések.
A befektetési szolgáltatók sorrendjét ezúttal is a Wood&Company zárta az élen 89,9 milliárd forint értékű részvényforgalommal, a második-harmadik helyen pedig ismét az Erste Bank és a Concorde zárt 70,4, illetve 68,3 milliárd forinttal.

OTP BUX Mol Richter
Kapcsolódó cikkek