A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,09 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 50 183,56 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kicsivel jobban teljesített az európai és a tengerentúli társaihoz képest. Hozzátette, a forgalom alacsonyan alakult, egyik vezető részvényre sem érkezett piacot befolyásoló hír, viszont a gyengélkedő olajpiac magával húzta a Molt, ennek tudható be a csökkenése. 

Fotó: Shutterstock
  • A Mol 40 forinttal, 1,65 százalékkal 2390 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. 
  • Az OTP-részvények ára nem változott, 16 680 forint maradt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. 
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,46 százalékkal 434 forintra esett, forgalma 31,8 millió forint volt. 
  • A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8800 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. 

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4002,18 ponton zárt hétfőn, ez 6,96 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.