Idézést kapott az amerikai tőzsdefelügyelettől (SEC) pénteken Michael Burry, akit a jelzálogpiaccal kapcsolatos értékpapírok elleni fogadása tett híressé a 2007-2008-as pénzügyi válság során, köszönhetően az eseményekről készült filmnek és könyvnek – olvasható a Bloombergen.

Fotó: Tony Avelar / Bloomberg via Getty Images

A befektetőt a Gamestop részvényeinek januári, hihetetlen mértékű drágulása kapcsán szeretné meghallgatni a SEC, tekintve, hogy az ismert befektető 2019-ig visszamenő, pozitív véleménye a papírokról segíthetett az árrobbanásban, mely a mémrészvények születését hozta, így a Gamestop mellett például az AMC és más cégek kapcsán is rendkívüli volatilitást hozott. A tőzsdeguru cége, a Scion Asset Management 2020 szeptember 30-án a Gamestop 2,4 százalékát birtokolta. Burry a Twitteren közölte az idézésről szóló hírt, ám az erről szóló bejegyzést később eltávolította.

Burry januárban a Gamestop árfolyamának elszakadását a fundamentumoktól azonban már nem nézte jó szemmel, azt természetellenesnek, őrültnek és veszélyesnek nevezte. Az őrült piaci mozgások a SEC figyelmét is felkeltették, így az vizsgálatot is indított, többek között a Robinhood üzleti modelljének alapját a kisbefektetők piaci lépéseit értékesítő magatartás kapcsán is.

A tőzsdefelügyeletet vezető Gary Gensler korábban a hónap során arról beszélt, hogy hamarosan elkészül a sokak által várt jelentés az eseményekről.