Tovább folytatja nemzetközi terjeszkedését az AutoWallis, miután kötelező érvényű megállapodást kötött a szlovén piac jelentős autókereskedőjével, hogy tevékenységét és kapcsolódó ingatlanjait felvásárolja. Az akvizíció célpontja a tavaly közel 18 milliárd forintos forgalmat elérő Avto Aktiv, mely Szlovénia 5 városában 6 autómárkát értékesít és szervizel közel 20 éve.

A tavaly novemberi előzetes megállapodást követően sikeresen lezárultak az akvizíciós tárgyalások az AutoWallis és a szlovén autókereskedelmi piac jelentős szereplője között, így a magyar vállalat tulajdonába kerül a 2004-ben alapított Avto Aktiv szlovéniai kereskedelmi tevékenysége, valamint az ahhoz kapcsolódó ingatlanok. A vételárat az AutoWallis saját forrásból fedezi, és a tranzakció zárásához a szlovén versenyhivatal hozzájárulása szükséges. A magyar tőzsde autós vállalatának nem ez az első akvizíciója Szlovéniában: mint ismeretes, az AutoWallis tavaly októberben zárta le Szlovénia legnagyobb, egyben Ljubljana egyetlen BMW-márkakereskedésének átvételét, amivel belépett az ország gépjármű-kiskereskedelmi piacára is. A csoport emellett a szlovén piacon a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el, és idén megkezdte az Opel márka nagykereskedelmét is. Az Avto Aktiv 2020-as 51 millió eurós árbevételét 960 új és 351 használt autó eladásával, valamint a hozzá kapcsolódó szerviz- és egyéb szolgáltatások nyújtásával érte el.

Az Avto Aktiv árbevétele megközelíti az AutoWallis idei évre várható árbevételének 10 százalékát.
 

A Budapesti Értéktőzsde prémiumkategóriájában jegyzett vállalat a korábban meghirdetett növekedési stratégiájának finanszírozásához még az idén 4–6,5 milliárd forint közötti intézményi és lakossági forrásbevonást tervez, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat az évtized végére a kelet-közép-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója legyen.

Az AutoWallis részvényei 110 forint környékén forogtak délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén, az idén közel 32, egy év alatt pedig 42 százalékkal drágultak a papírok.