Csütörtökön ellentétes irányban mozgott a Evergrande európai és hongkongi jegyzése. Frankfurtban közel 20 százalékos mínuszban, Hongkongban pedig több mint 17 százalékos pluszban járt a kurzus. Ami azzal magyarázható, hogy a szerdai 40 százalékos frankfurti raliból kimaradt az őszi ünnepek miatt aznap zárva tartó hongkongi parkett.

Mindeközben a kínai hatóságok már az Evergrande csődjére készülnek. A Wall Street Journal szerint,

a helyi hatóságokat felszólították, hogy állítsanak össze könyvelőkből és jogi szakértőkből álló csoportokat, hogy megvizsgálják az ingatlanfejlesztő cég esetleges összeomlásának  helyi hatásait.

Tárgyaljanak a helyi állami és magántulajdonú ingatlanfejlesztőkkel, hogy felkészüljenek az ingatlanprojektek átvételére, továbbá rendfenntartó egységeket állítsanak fel a közfelháborodás megfékezésére és az úgynevezett tömeges incidensek kezelésére, ami az amerikai tőzsdei lap szerint a zavargások lehetőségére utal eufemisztikusan.

Fotó: Alex Plavevski / MTI/EPA

A csőd közelsége aligha érhette váratlanul a döntéshozókat, hiszen a Citron Research alapítója, Andrew Left már egy évtizeddel ezelőtt testes tanulmányban tárta fel, hogy a China Evergrande Group kreatív könyveléssel álcázza a fizetésképtelenségét. Ám a hongkongi értékpapír-felügyelet hamis információk gondatlan terjesztésével vádolta meg Leftet, ami hétéves pereskedésbe torkollott, melynek során az üzletembert 5 évre eltiltották a hongkongi parkettől, s az eltiltás csak idén októberben jár le. Left most úgy nyilatkozott az Institutional Investornak, hogy akkoriban nem volt tudatában annak, milyen erős politikai kapcsolatokkal rendelkezik Hszü Csia-jin (Hui Ka Yan), az Evergrande vezérigazgatója, aki

hosszú időn át bóvlikötvényekkel finanszírozta cége fenntarthatatlanul agresszív növekedését.

A Citron-jelentés idején az Evergrande nettó adóssága 11,7 milliárd dollár volt, ami mostanra 304 milliárdra hízott.

Az események az elmúlt múlt hónapokban felgyorsultak. Egy év alatt 70 százalékot zuhant a részvényárfolyam, s a kötvények is rekordalacsony szinten forogtak. Bár Hszü Csia-jin, aki az Evergrande 70 százalékát birtokolja, 2017-ben még Kína leggazdagabb embere volt, ám mára eltűntek a befolyásos barátok, és a sajtó is ellene fordult. Az ingatlanos cég nyáron megszüntette a részvényeseknek fizetett extra osztalékot, befagyasztotta az egyik, kontinentális kínai leányvállalata eszközeit. Majd bejelentette internetes részlegének eladását, hogy enyhítse likviditási gondjait. A sencseni székhelyű vállalat Kína minden tartományában épített lakóépületeket, s az ázsiai térség egyik legnagyobb bóvlikötvény-kibocsátójának számít. A cég csődje a kontinentális Kínát is érzékenyen érintené, mert mert jelentős a belső hitel- és kötvényállománya is. 

Sajtóhírek alapján a cég csütörtökön kifizetésre kerülő kuponjai közül a helyi, jüanos kuponját sikerült rendeznie a cégnek az elszámolóház segítségével. Ám a 83,5 millió dolláros kötvénykupont is ki kell ma egyenlítenie. Bár a kuponkifizetés elmaradása esetén is van  30 napja van a társaságnak, mielőtt hivatalosan is elindulna a csődeljárás.