A hatóságok több mint ezer problémát azonosítottak 14 internetes platform fintechtevékenységével kapcsolatban – mondta Kuo Szu-king (Guo Suking), a kínai pénzügyi felügyelet elnöke szerdán a CCTV állami műsorszolgáltatónak. A cégek pozitívan reagáltak a visszajelzésekre, és a javasolt korrekciók mintegy felét már végrehajtották – folytatta, hozzátéve, hogy az év végéig „még jelentősebb előrelépésre” számít.

Fotó: Imaginechina

A hír megerősíti azokat a feltevéseket, amelyek szerint Peking technológiai óriások megfékezésére irányuló kampánya lassan lecsenghet.

Kuo azonban nyilatkozatából kitűnően továbbra is a szigorú szabályozás híve, és szükségesnek tartja a monopóliumok felszámolását, mivel a tisztességtelen verseny szerinte még mindig mérgezi a kínai pénzügyi ágazat egyes területeit. Emellett hangsúlyozta, Peking „zéró toleranciát” tanúsít az illegális pénzügyi tevékenységekkel szemben.

A nyilatkozat a Bloomberg által megkérdezett befektetők szerint illeszkedik azon momentumok sorába, amelyek arra utalnak, hogy a közel egy éve tartó kínai szigorítás a vége felé közeledik. Az elmúlt hetek során nem véletlenül kezdték el kapkodni a leértékelt technológiai részvényeket.

A fordulat október elején állt be, amikor a Meituan ételkiszállító óriáscég a vártnál kisebb bírságot kapott, legutóbb pedig a Wall Street Journal jelentette csütörtökön, hogy a kínai kiberbiztonsági ügynökség befejezi a Didi Global elleni vizsgálatot. Az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvényeket követő NASDAQ Golden Dragon China Index októberben várhatóan az év legjobb hónapját fogja produkálni.

„A szabályozás szigorítása a végéhez közeledik, és a kínai részvények értékelése nagyon vonzó, különösen a technológiai papírok esetében” – mondta Tom Masi, a GW&K Investment Management portfóliómenedzsere a hét elején.