Horvátország Legfelsőbb Bírósága hétfőn helybenhagyta a Zágráb Megyei Bíróság korábbi elmarasztaló ítéletét az INA-Mol-ügyben. 

Így jogerőre emelkedett Ivo Sanader, a Horvát Köztársaság volt miniszterelnöke és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója hat-, illetve kétéves börtönbüntetését megállapító ítélet.

Ez már a második jogerős ítélet a több mint 10 éve húzódó eljárásban, az elsőt, amelyben csak Sanadert ítélték el kenőpénz elfogadása miatt, 2015-ben visszavonta az alkotmánybíróság. A volt horvát miniszterelnököt 2012-ben ítélték el, akkor Sanader börtönbe is ment, azonban rá 3 évre eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezték az ítéletet.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Legfelsőbb Bíróság a honlapján olvasható hétfői döntése szerint elutasította a szervezett bűnözés elleni zágrábi ügyészségi hivatal (USKOK) és a két vádlott fellebbezését, és helybenhagyta a Zágráb Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét. A jogerős döntés az elsőrendű vádlott esetében vesztegetés elfogadása, a másodrendű vádlott esetében pedig kenőpénz átadásának bűntettét állapította meg.  

Sanader és Hernádi ellen 5 millió euró kenőpénz elfogadása és átadása miatt indult bírósági eljárás. A Mol elnök-vezérigazgatóját azzal vádolták meg, hogy kamerafelvétel bizonyítja, ahogyan Ivo Sanadernek kenőpénzt ígér azért cserébe, hogy a horvát olajtársaság újabb részvénycsomagjának megvásárlásával a magyar cég megszerezhesse a menedzsmentjogokat az INA-ban.