A magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd eurót (4,6 milliárd dollárt) ajánlott fel a Budapest Airportért – adta hírül pénteken a Bloomberg, mely egy hete a tárgyalások megkezdéséről tudósított.

Fotó: AFP

A hírügynökség emlékeztetett, hogy a konzorcium, melynek tagja volt a Mol és a Jellinek Dániel által alapított Indotek, egy évvel ezelőtt már tett egy akkor elutasított ajánlatot, melyben a források szerint alábecsülték a légicsomópont értékét. A Bloomberg szerint Orbán Viktor most jelezte, a kormány még az idén tető alá hozná a megállapodást.

Tavaly a Budapest Airport 38 millió eurós (44 millió dolláros) EBITDA-ról és 110 milliós éves veszteségről számolt be, amit a karanténintézkedések nyomán összeomló légi forgalommal magyaráztak. A repülőtér arra számít, hogy a forgalom már 2023-ban visszatér a koronavírus előtti szintre. A magyar állam 2011-ben adta el a részesedését, a reptéri koncessziós szerződés 2080-ig szól.