Az omikron nevű koronavírus-variáns megjelenése miatt világszerte pánik tört ki a tőzsdéken a múlt héten. Számos ország utazási korlátozások bevezetésével reagált az új mutáció terjedésére, a nagyobb európai részvénypiacok pedig az év legrosszabb napját zárták pénteken. Az új szupervariánsnak is nevezett koronavírus-változat ról egyelőre keveset tudni, de szakértők feltételezik, hogy a többi aggodalomra okot variánshoz hasonlóan ez is fertözőbb, mint a SARS-Cov-19 először azonosított változata, és a mutáció révén akár a korábbi védőoltások nyújtotta védelem is kevés lehet ellene. 

Vakcinagyártók szárnyaltak a piac romjai felett

Az új vírus variáns hírére beszakadtak a piacok. Péntek hajnalban Ázsiában kezdődött az omlás. A japán Nikkei 2,53 százalékot, a hongkongi Hang Seng 2,67 százalékot, míg a kínai Shanghai Composite 0,56 százalékot esett. Az eladási hullám délelőtt elérte az európai piacokat is. Frankfurt, Párizs és London is 3 százalék körüli mínuszban kezdte a pénteki napot. Végül a DAX 4,15 százalékot esett, a CAC 40 4,75 százalékot, az FTSE pedig 3,64 százalékot.

A távol-keleti tőzsdéken hétfőn is folytatódott a vérengzés, bár koránt sem annyira hevesen, mint pénteken. A reggeli órákban szinte kivétel nélkül estek a főbb indexek, követve a pénteki nemzetközi pánikot. A japán indexek 1,6 százalékkal, a Hong Kong-i pedig 1 százalékkal süllyedt, a kínai tőzsdék minimálisan, vegyesen mozogtak, a dél-koreai tőzsde pedig 0,9 százalékkal esett. Hétfőn is a turisztikai szektort ütötték a leghevesebben, de az ingatlanpiaci és energiaipari részvényeknél is 1 százaléknál nagyobb vesztegségeket regisztráltak, egyrészt az Evergrande-csőd továbbgyűrűző hatása, másrészt a globális miatt. Egyedül az egészségügyi iparágban tevékenykedő cégek részvényei értékelődtek fel, esetenként akár 15 százalékkal is.

Európa egy százalék körüli pluszban kezdte a kereskedést hétfőn. A londoni FTSE index 0,95 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,85 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1 százalékkal pénteki záróértéke felett járt kevesebb mint egy órával a nyitás után. Az európai hangulatot némiképp megnyugtatta, hogy egyelőre csak enyhébb tüneteket okozó megbetegedéseket hoztak kapcsolatba az omikron variánssal.

A Pfizer/BioNTech, illetve a Moderna állítása szerint a vakcinagyártók alig több mint egy hónap alatt ki tudnak fejleszteni egy új vakcinát az mRNS technológiára alapozva.