Pénz- és tőkepiac

Feldarabolással végződhet a Telecom Italiáért vívott csata

Hat év alatt a negyedik vezérigazgató távozik a válságát élő Telecom Italia (TIM) éléről, a legutóbb áldozat Luigi Gubitosi volt, aki pénteken dobta be a törülközőt, miután a cég jövőjéről folyó alkotott véleménye ütközött a 24 százalékával legnagyobb részvényes francia Vivendi álláspontjával.

Nem is csoda, hogy Luigi Gubitosi körül elfogyott a levegő, a topmenedzser ugyanis lelkesen támogatta a céghez egy hete befutott 10,8 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot, amelyet az amerikai KKR magántőke-társaság tett, s amitől a Vivendi mereven elzárkózott. 

Gubitosi már a pénteki igazgatósági ülés előtt jelezte, hogy kész távozni, 

ha ezzel elősegíti a piacvezető, részben állami kézben lévő olasz távközlési társaság előrelépését. 

A TIM-nél a napi ügyek irányítását a brazil leányvállalattól sürgősséggel hazahívott Pietro Labriolára bízták,

míg a nemzetbiztonságilag kiemelt eszközök és hálózatok felügyelet Salvatore Rossi TIM-elnök vette magához és ő vezeti a KKR ajánlatot kielemző, független szakértőkkel kibővített bizottságot is. A KKR képviselőinek egyelőre nem is adnak hozzáférést a TIM üzleti átvilágításához szükséges adatokhoz.

Gubitosit egyébként a KKR meghosszabbított kezének is tartják, az ö közbenjárásával szerzett ugyanis tavaly a tőketársaság 1,8 milliárd dollárért 37,5 százalékos részesedést a TIM lakossági internetelosztó hálózatában. Az ex-vezérigazgató képzelgésnek tartja az őt a KKR-rel összeboronáló híreket.

Fotó: Miguel MEDINA / AFP

A KKR 10,8 milliárd eurót fizetne a jelenleg 10,03 milliárd eurós piaci értéket képviselőt TIM-ért, viszont egy 33 milliárd eurós ügylet keretében kivezetné a tőzsdéről, és rendezné a 26 milliárd eurós adósságának sorsát is. A KKR-ajánlat időzítésében közrejátszott, hogy adósbesorolását egy héttel korábban bóvli kategóriába süllyesztették,

 s félő, hogy ennek nyomán megrendül a cég finanszírozása. 

A Reuters forrásai szerint a könyvvizsgálók komoly kockázatokat látnak a Serie A labdarúgó mérkőzéseit videostreamen, élőben közvetítő DAZN és az ehhez a szükséges lakossági internet sávszélességet biztosító TIM között született egymilliárd eurós szerződés megítélésében is. Az olasz internethálózat minőségében és átviteli sebességében is jelentős észak-dél ellentét látszik, ennek a felszámolásában segít az az uniós finanszírozású, most induló 6,7 milliárd eurós beruházási program, amelyet a vezetéktulajdonosként monopóliumot élvező TIM hajt végre. 

Fotó: NurPhoto via AFP

A KKR ajánlat sorsa is attól függ, hogy mit szól hozzá a stratégiai kérdésekben vétójoggal rendelkező kisebbségi tulajdonos, az olasz kormány, amely szintén elemzi a helyzetet. 

A KKR a nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú internetes infrastruktúrát leválasztaná a TIM-ről

 és az új társaságban jogilag garantálná az állami érdekek érvényesülését, azaz nyilván vétójogot adna Rómának. 

Mario Draghi kormányfő az ötlettől nem zárkózik el, de megalapozott döntést akar hozni, gondolva a 42,5 ezer olasz TIM-dolgozó jövőjére is. A Vivendi egyelőre Gubitosi eltávolításának örül, konkrét elképzeléseit nem közölte. Eközben a Bloomberg szerint a CVC Capital tőketársaság is vizsgálja, beszálljon-e e KKR oldalán a TIM-ért folyó versenybe.

KKR Private Equity Investors CVC felvásárlás telecom Italia Vivendi
Kapcsolódó cikkek