Ahogy a piacok maguk mögött hagyják a koronavírus omikron variánsának megjelenésével kapcsolatos pánikot, úgy lőnek ki a tőzsdeindexek. Ez történt a tengerentúlon is, ahol komoly növekedést értek el kedden. Az S&P 500 2,07 százalékkal, a Dow Jones 1,42 százalékkal, míg a Nasdaq 2,99 százalékkal emelkedett a hétfői záráshoz képest.

Fotó: Shutterstock

Az optimizmust fokozta Anthony Fauci keddi kijelentése is, mely szerint az előzetes adatok szerint az omikron ugyan fertőzőbb, ám kevésbé súlyos lefolyású betegséget okoz.