A pandémia új variánsának felbukkanása és az annak fékezése érdekében elrendelt újabb szigorítások hatással voltak a Mol külső környezetére is novemberben. A magyar olajtársaság – melynek jelenleg a horvátországi és a magyarországi üzemanyagárak befagyasztását is le kell nyelnie – számára mérvadó Brent olajtípus hordónkénti ára alig több mint két dollárral, átlagosan 81,4 dollárra mérséklődött, és ezzel továbbra is meghaladta a historikusan egyébként erős harmadik negyedéves adatot.

Fotó: Móricz-Sabján Simon/VG

A járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak leginkább a finomítói árrésekre nyomták rá a bélyegüket, melyek jelentősen bezuhantak az előző havi szintekről. A Mol csoportszintű downstream árrése a szeptemberi és októberi 5,9 dollár kevesebb mint felére, 2,8 dollárra esett vissza. Legutóbb idén februárban dolgoztak ennél is szűkebb marzsokkal a magyar társaság finomítói. A novemberi tényadat a járványtól még ugyancsak sújtott év eleji, mintsem a számottevő javulásról árulkodó második és harmadik negyedéves számokat idézi. Öröm az ürömben, hogy ezzel egy időben a Mol vegyipari árrései továbbra is kifejezetten stabilak maradtak. Mi több, a tonnánként 606 euró több mint 10 százalékos erősödést jelez az októberi adathoz képest. Igaz, a harmadik negyedévben elért – 663 eurós – szintet a petrolkémiai szegmensben sem sikerült megközelíteni.