Összesen 58,53 millió darab Mol törzsrészvényt értékesített az Oman Oil az olajtársaság két különleges munkavállalói részvényesi programszervezetének (KMRP) jelentette be csütörtök délután a Mol. 

Az olajtársaság pedig további, 3,3 millió darab saját részvényt adott el a KMRP-szervezeteknek,  sajátrészvény-állománya ezzel 88,29 millió darabra csökkent.

Fotó: Shutterstock

A részvénytranzakcióra tőzsdei forgalomban került sor, ez magyarázza az olajtársaság részvényeinek mai kiemelkedő, 147 milliárd forintos forgalmát. 

A Mol papírjai délután három óráig 1,7 százalékkal erősödtek.

A tranzakciók eredményeként az Oman Oil teljes, 7,14 százalékos részesedésétől megvált, míg a két KMRP-szervezet ugyanilyen arányú tolajdonrészt szerzett az olajtársaságban. A munkavállalói szervezetek a Növekedési kötvényprogram keretében végrehajtott, 160 milliárd forint értékű kötvénykibocsátással szereztek forrást a részvényvásárláshoz.