Ma hajnalban tartott kamatdöntő ülésén a japán jegybank a várakozásoknak megfelelően nem módosított a monetáris kondíciókon. Az újonnan elhelyezett betétekre vonatkozó kamatszint továbbra is mínusz 0,1 százalék, s ahogy eddig, most is a hozamgörbe 10 éves pontjára céloznak a jegybankárok.

Az inflációs prognózist azonban felfelé tolták az energiaárak elszabadulása miatt. Az áprilisban kezdődő pénzügyi évben a korábbi 0,9 százalékos helyett 1,1-es inflációt várnak, míg a 2023-as pénzügyi évben 1 százalék helyett, szintén 1,1-est. 

Fotó: Behrouz MEHRI / AFP

Amíg októberben lefelé mutató inflációs kockázatokat jeleztek, most kiegyensúlyozott kockázatok szerepeltek a közleményben, mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: globális összevetésben Japánban továbbra is rendkívül alacsony az infláció, az áremelkedés elsősorban az energia- és üzemanyagárakra, illetve az élelmiszerekre korlátozódik. A termelői árak növekedése ugyanakkor több évtizedes csúcsokat dönt, azonban a vállalatok nem merik áthárítani a fogyasztókra a költségeket. 

Rövid távon jelentős növekedési kockázatot jelent az omikron-hullám, a miniszterelnök több régióban szükségállapot bevezetését fontolgatja. A következő pénzügyi évben 2,9 százalékos gazdasági bővülést vár a jegybank.

A jen árfolyama gyengült a hajnali órákban a dollárral szemben.