Miközben a legtöbb befektető foghatja a fejét az idei részvénypiaci zuhanásokat látva, az árfolyamesésre spekuláló shortosok degeszre keresték magukat az év elején. A geopolitikai feszültségektől és az amerikai jegybanki szigortól is fűtött éles piaci fordulat során az „amerikai zászlóshajó” S&P 500 index hét és fél százalékos, a technológiai papíroktól túlsúlyos Nasdaq kompozit pedig bő 11 százalékos veszteséget könyvelhetett el 2022-ben. 

Az optimista befektetői trendekkel szembe menő shortügyletekkel viszont már 114 milliárd dollárt nyerhettek az S3 Partners adatai szerint, mindez 11,6 százalékos hozamot jelent számukra szűk egy hónap alatt.  

Fotó: Shutterstock

Kis túlzással szinte minden tipp bejött, az esésre játszó pozíciók 79 százaléka ugyanis profitot hozott a hónap során a shortosoknak, akik a long irányban kereskedőkkel ellentétben azzal keresnek pénzt, hogy a kiszemelt célpont részvényeit a kölcsönvétel után rögtön eladják, majd a remélt árfolyamesés után olcsóbban vásárolják vissza a piacon, a különböztet pedig – a részvénykölcsönzési díj levonása után – profitként tehetik zsebre.

Ezzel egyébként jóval nagyobb kockázatnak teszik ki magukat, mint a hagyományos kereskedők, ugyanis míg a long pozícióknál van korlátja a veszteségnek – a részvény ára nem csökkenhet 0 alá –, addig az árfolyam emelkedése előtt nincs plafon, így a potenciális veszteség short ügylet esetén elméletileg végtelen is lehet.

Ez a fajta rizikóvállalás ezúttal busásan megtérült, és leginkább azok jártak jól, akik a technológiai cégek ellen kötöttek fogadásokat, a szektoron végig söprő eladási hullám csaknem 20 százalékos hozamot jelentett számukra.

A legkifizetődőbbnek a Tesla árfolyamcsökkenésének megjátszása bizonyult, Elon Musk elektromos és önvezető járműveket gyártó vállalatának piaci értéke ugyanis 13 százalékkal erodálódott idén, ami nem kevesebb, mint 2,3 milliárd dollárral hizlalta a shortpozíciók értékét. Jól hozott a konyhára a streamingpiacon egyre kiélezettebb versennyel szembesülő Netflix botlása is, a negyedéves gyorsjelentést követően 35 százalékkal bezuhanó árfolyamon 1,6 milliárd dollárt kereshettek a shortosok. 

Az árral szemben kereskedőkre rá is fér a sikerélmény, tavaly ugyanis 150,5 milliárd dollár égett el pozícióikból, főként az energiacégek és a félvezetőgyártók felülteljesítése nyomán.